Vannak már szinte vallásos hívői az Amadinda Ütőegyüttes immár hagyománnyá vált, mégis mindig sok újdonságot, meglepetést tartogató szilveszteri koncertjeinek. Én is közéjük tartozom, bár emlékszem, hogy amikor 2001 decemberében az azóta igencsak nevessé vált Jakobi László koncertszervező szólt, hogy nincs-e kedvünk a Zeneakadémián szilveszterezni, egyáltalán nem mondtunk kapásból igent. Különösnek tűnt az ötlet.
A bécsi újévi koncertek persze már világszerte ismertek voltak, de ezeket január elsején, délelőtt tartják. Ezek mintájára, előző évben volt már nálunk is este kezdődő újévi koncert, akkor is az Amadinda, meg még többen, például Kocsis Zoltán részvételével, de az ütőegyüttes vezetőjének, Rácz Zoltánnak, a siker ellenére hiányérzete maradt utána.
Aztán 2001 januárjának egyik borongós napján, a Szent Lukács Gyógyfürdő 32 fokos medencéjében elmerengett azon, hogyan is kellene ezt a következő szilveszteren csinálni. Kieszelte, hogy a koncertet nem újév estéjén, hanem még szilveszter éjszakáján lenne szerencsés kezdeni, belekomponálva, gongokkal jelezve az éjfél varázsos pillanatát, amikor zongorán játszva megszólal a himnusz, amit a közönség közösen énekel, majd következik a szokásosnál némileg hosszabb szünet, ekkor pezsgővel lehet koccintani, egymást üdvözölni, telefonálni, és a második részben tökéletes felszabadultsággal, örömmel teli zenékkel meglehetősen vidám hangulatban köszönteni az újesztendőt.
Ez már rögtön a legelső alkalommal meglehetősen jól sikerült, bár emlékszem, hogy nem volt még dugig a Zeneakadémia, azóta már szilveszterkor kétszer is megtelik, a nagy érdeklődés miatt a jelentős fizikai megterhelést igénylő koncertet, este 7 órás, majd 22 óra 45 perces kezdéssel is meg kell tartani. Az idén krisztusi korba lépő, hamarosan harminchárom éves, eredeti felállásban játszó, világot járt, négy tagú Amadindáról, melynek látványosan egzotikus hangszerei sok humoros megoldásra is használhatók, kiderült, hogy igencsak alkalmas szilveszteri koncertekre.
Rácznak, Holló Aurélnak, Bojtos Károlynak, Váczi Zoltánnak egyaránt remek a humora, amit meg is tudnak mutatni különleges instrumentumaikon, melyek végigmustrálása a pódiumon önálló program is lehetne. Közép-amerikai eredetű például a marimba, de izgalmas a vibrafon ugyanúgy, mint a magasabbra hangolt xilofon. Jellegzetes hangúak a különböző fajtájú és méretű dobok, például az állatbőrrel bevont szenegáli bougarabou, a polinéz pahu, vagy a modern pergődob. De van polinéz, kivájt fadob, japán templomi harang és temérdek csörgő-zörgő eszköz, akár olajos hordó, autófékdob, fémcső, limlom, talált tárgy, ami hangszerré válik. Ezeknek a hangverseny közbeni ide-oda rendezése is szinte külön látványossággá alakul, közben Rácz konferál, fanyar megjegyzéseket tesz, csipetnyit ismeretet terjeszt.
A szilveszteri koncertek kezdetétől fellép az Amadindával Presser Gábor, aki időnként, mint most is, elmondja, hogy úristen, ott lép fel, ahonnan egykor kirúgták, így pártolt át a beat műfajához, ami igencsak erőteljesen, akár az örökös áthangszerelő, Holló Aurél újragondolásában, szólal meg ezek között a falak között.
Bényei Tamás, a Hot Jazz Band vezetője FOTÓ: BÁNKUTI ANDRÁS
Az első alkalommal vendég volt még Vigh Andrea hárfaművész, és aztán a különböző esztendőkben jelesebbnél jelesebb személyiségek követték, például Karácsony János, Marton Éva, Szakcsi Lakatos Béla, Szalóki Ági, Vásáry Tamás, Fassang László, Falusi Mariann, Ruzsa Magdi. Idén pedig Bényei Tamás vezetésével a Hot Jazz Band. Amíg a Zeneakadémia hosszúra nyúlt felújítása alatt zárva volt, a Művészetek Palotájába költöztek át a szilveszteri koncertek, hogy aztán visszatérjenek eredeti helyükre, a Zeneakadémiára.
A mostani koncert két lírai hangulatú, finom reneszánsz madrigállal kezdődik, a következő számmal pedig már megelőlegezik a hamarosan pódiumra lépő Hot Jazz Band stílusát. Akikkel már régóta tervezgették a közös zenélést, de csak most került sor a kivitelezésre. A huszadik század első felének magyar tánczenéjét könnyed természetességgel, elegáns fellépéssel játszó csapat gyorsan hódít, és zenéjük harmonikusan összeolvad az Amadindáéval. Budai Dénes Niagara vízesés című száma már fergeteges ritmusban, parádésan hangzik el, de aztán jön még Fényes Szabolcs szerzemény és több minden.
Nagy logisztikát igényel, hogy közvetlenül éjfélkor legyen vége az első résznek, idén az éjfél a Zeneakadémián pár perccel odébb csúszott. Közvetlenül előtte már hagyományosan Bach D-dúr szvitjéből az éteri szépségű „Air” hangzott el, majd felállt a publikum és Rácz zongorakíséretével sokan énekelték együtt a himnuszt.
A második rész némi „hadüzenettel” kezdődik a mindenki által csodált bécsi újévi koncertnek, mert az ottani rendszeres program, a már az első szilveszteri koncerten is játszott örökzöld Tritsch-Tratsch polka következik ifj. Johann Strausstól, hogy aztán még a Pizzicato polka is kövesse a jó öreg Johann Strausstól. Ekkor már a közönség alig bír magával, de lehet még fokozni a hangulatot, mert az egyik legismertebb LGT sláger, a Gyere, gyere ki a hegyoldalba dallamaira bejön Presser Gábor és beáll az Amadinda tagjai közé átszellemülten püfölni a hangszereket. Aztán odaül a zongorához, és persze rázendít, közben dörmögően mackós hangján ironikus, kedvesen szurkapiszkálódós megjegyzéseket tesz.
Most már háromféle stílus, az övé, az Amadindáé és a Hot Jazz Bandé simul egybe, a fellépők láthatóan igencsak inspirálják egymást. A Trombitás Frédit már valamennyien együtt éneklik, játsszák, aztán meglepő módon Rácz nem hangszereket üt-ver, hanem egy termetes trombitát kap a kezébe, és azt fújja nagy elánnal, megszállottan, bámulatos jókedvvel. Ekkor már tetőfokán van a hangulat, a közönség olyan tapsviharban és hangorkánban tör ki, amit bármilyen rockkoncerten megirigyelhetnének.
Az Amadindával mindig garantáltan jól kezdődik az újév. A többit sajnos nem lehet garantálni.
