Kerek százhúsz éve, még a XIX. század végén készült a párizsi Porte-Saint-Martin Színház az akkor 29 éves Edmond Rostand költő Cyranójának a bemutatójára. A premiert pánikhangulat előzte meg, az utolsó próba után az író úgy érezte csúfos bukás vár rá. Különösen, amikor értesült róla, hogy a hős szerelmének, Roxane-nak a szerepére szerződtetett ifjú művésznő félelmében világgá ment. Madame Rostand, maga is jeles költőnő, színházi szakember vállalta, beugrik, sőt, volt gondja egyebekre is. Észrevette, hogy a színpadi lakomához készített finom falatok gusztustalan papírmásé darabok, ugrasztotta a társulat tagjait, a szomszédos hentesektől sürgősen hozzanak valódi illatos csemegét. Nem volt szükség rá.
Elhangzottak az első nevezetes sorok „olyat mondok, hogy a vére fagy, uram, önnek az orra, igen, az orra nagy”. Majd válaszul a szellemes replika, „igen, nagy, de lássa, ez kissé szürkén hangzik, nincsen hatása, mondhatta volna szebben kislovag…” Amire mindez elhangzott, a sziporkázó szövegre a közönség nyomban hangulatba jött, harsány kacajjal és szűnni nem akaró vastapssal köszöntötte a művészeket, több mint évszázadra szóló világsiker lett. Sőt, az évfordulóra a Le Point hírmagazin fölemlegette azt is, a színházigazgató mentőangyalként meghívta a kor pénzügyminiszterét, jöjjön segíteni hangulatot kelteni. Tapasztalván a páratlan diadalt, éppen akkor tüntették ki a minisztert a Becsületrenddel, átadta a mámorban úszó költőnek, őt illeti meg, viselje boldogan.
Százhúsz év múlt el, hihetnénk a száguldó idő „fölfalta” ezt a posztromantikus játékot. És mi történt idén Gödöllőn? Gémesi György, a város népszerű polgármestere, nem színész, de vívómester, belebújt Cyrano bőrébe, harsány sikerré tette. De azért ne feledkezzünk meg a zseniális műfordítóról, Ábrányi Emilről se, aki hűségesen tolmácsolta Rostand káprázatos szellemességét.
