Ma, amikor a gazdasági válságból még mindig nem lábaltunk ki, és újabb válság fenyeget, nehéznek tűnik amellett érvelni, hogy a gyerekekbe történő közösségi, társadalmi befektetés a legjobban megtérülő beruházás, igaz, hosszabb távon. Azzal is szembe kell nézni, hogy a gyerekszegénység, alultápláltság, az elégtelen kora gyermekkori családtámogató ellátások, a gyenge és gyakran kirekesztő szegregáló iskola, az esélytelenség, a korai iskolaelhagyás súlyos következményekkel jár nemcsak az egyén, hanem a közösség minden tagja számára is. A nehéz időkben nyújtott segítség még többszörösen térül meg, ha a gyerekek minden lehetőséget megkapnak ahhoz, hogy kibontakoztathassák a bennük rejlő képességeket, lehetőségeket. A mai politikai, szakpolitikai döntések hosszú évtizedekre meghatározzák, hogy csökkentjük vagy növeljük az egyenlőtlenségeket, a marginalizációt, a kiszolgáltatottságot. Vagyis itt és most dől el, hogy milyen lesz a közeli és távolabbi jövőben a világ körülöttünk.
Kinek mi a dolga?
Miközben ebben elvileg akár egyet is érthetnek a legtöbben, abban koránt sincs egyezés, hogy kinek, milyen felelőssége és feladata, hozzájárulása legyen, hogy minden megszülető gyerek esélyt kapjon egy örömteli gyerekkorra és sikeres, önmagát és a közösséget is segítő életre. Az államnak, a mindenkori döntéshozóknak egyértelmű jogi kötelezettségeik vannak e téren, a Magyarország által is aláírt, sőt a belső jog részévé vált egyezmények, így az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye ezt világosan kimondja. A gyerekek felnevelése, gondozása elsődlegesen a szülők felelőssége és feladata, de az államnak minden lehetséges módon támogatnia kell a szülőket abban, hogy e kötelezettségüknek eleget tudjanak tenni. A gyerekekbe történő befektetés az emberi, gyermeki jogok védelmét és alkalmazását jelenti elsősorban, és ezért akkor is ezt kellene tenni, ha más érvek nem támasztanák alá ennek hasznosságát, értelmét.
És ez az a pont, ahol érdemes lenne lefolytatni a vitát, mivel úgy tűnik egyáltalán nincs egyetértés abban, kinek mi a dolga, felelőssége, és milyen szerepet kellene, hogy vállaljon az állam, a közösség a gyerekek jóléte és jólléte érdekében. Sok évtizede kétségbeesett próbálkozások történnek azért, hogy több gyerek szülessen, miközben a tavalyi évben ismét minden korábbinál kevesebb gyerek jött a világra. A kormányzati retorika szerint rendkívüli módon nőtt a gyerekes családok támogatása, és az adatok alapján láthatóan igaz ez a magas státuszú családokra, ahol a jövedelemben érvényesíthető az adókedvezmény, és igénybe vehető az egyébként indokolhatatlan és zűrzavaros üzenetű gyes és gyed extra. Eközben a gyerekek egy jelentős csoportja súlyos nélkülözésnek van kitéve, éhezik, alultáplált, a minőségi élet minimális feltételei sem adottak számukra, és többnyire olyan intézményekben látják el őket, amelyek maguk is alulfinanszírozottak, ha egyáltalán elérhetők és léteznek. A védőnők, gyermekorvosok a legszegényebb településeken, régiókban hiányoznak, ahogy a bölcsődék és a minőségi óvodák, iskolák is, ahol nincs lehetősége egy gyereknek arra, hogy játsszon, sportoljon, nyelvet, zenét tanuljon, hozzáférjen a digitális média kínálta lehetőségekhez, megismerje a világot.
A közvélemény és a döntéshozók, sőt nemegyszer a segítő szakemberek véleménye is erősíti azt a vélekedést, miszerint azok a családok, amelyeknél nincsenek megfelelő feltételek a gyerekvállaláshoz, felelőtlenek, ha mégis gyerekeket hoznak a világra. Mindeközben nem halkul az alacsony születésszám miatti borongás, egyértelműen látszik, hogy fel sem merül, minden megszületett gyereknek örülnünk kellene, minden gyerek élete érték és egyben lehetőség is, befektetés a jövőbe. Érdemes végiggondolni, miért kell az államnak és a közösségnek saját jól felfogott érdekében is hosszútávon gondolkodni és mielőbb cselekedni.
Sokszorosan megtérül a támogatás
A gyerekek fejlődését szolgáló befektetés alapvetően morális kötelezettség, miközben ez a befektetés a gyerek jóllétén kívül valamennyiünket szolgálja, a jövőt is biztosítja. Az elvi megközelítés mellett számtalan vizsgálat, értékelés foglalkozik azzal, miképpen kell, lehet a legjobban szolgálni a gyerekek mind teljesebb fejlődését, támogatni kibontakozó képességeiket, és mindeközben a közgazdasági racionalitást, megtérülést is figyelembe venni, érvként használni.
A tudományos kutatások egyértelműen igazolják, hogy a kora gyerekkori, akár időleges nélkülözés sokszor visszafordíthatatlan következményekkel jár. A ma elfogadott és alkalmazott szakpolitikák sok millió ember életét befolyásolják a következő évtizedekben, nem csak a megfelelő életminőségtől, lehetőségektől megfosztott gyerekekét és családjaikét. A kora gyermekkor egy speciális és egyszeri lehetőség, hogy megalapozhassuk a gyereke testi, lelki, szellemi fejlődését, mivel az agykutatások szerint az élet első éveiben a gyerekek különösen nyitottak és rugalmasak a tanulásra, tapasztalásra, ha ennek feltételei adottak. Számítások is készültek arról, hogy a költségvetés minden elköltött egységnyi pénze 6-17-szeresen térül meg a közösség számára. Ez azt jelenti, hogy, ha magas színvonalú, elérhető és támogató szolgáltatásokat nyújtunk minden gyereket tervező, váró, gondozó, nevelő szülőnek, hogy felkészülten és motiváltan tehessen eleget a gyerekgondozás, nevelés nagyon összetett és egyre többet igénylő feladatának, akkor ezzel az egész közösséget szolgáljuk.
Az alultápláltság, a vas, vitamin és ásványi anyag hiánya nemcsak a kisgyerek életminőségét és egészségét rontja, hanem hosszú évtizedekre meghatározhatja a fizikai állapotot, tanulási, munkavégzési képességet is. Az a gyerek, akinek az anyja a várandósság alatt nem kap megfelelő minőségű és mennyiségű táplálékot, illetve ő maga alultáplált, sokkal kevésbé lesz motivált bármilyen tevékenység elvégzésére, fizikai, szellemi aktivitásra. Mérések szerint a magas színvonalú várandós gondozás költségei háromszoros közvetlen hasznot hoznak azáltal, hogy kevesebb a koraszülés, a sérült gyerek és anya, a gyerek elhagyás, elhanyagolás, lényegesen javulnak a korai jó gyermekgondozás esélyei.
Ez együtt kellene, hogy járjon a családtervezés igazi lehetőségeivel, a reproduktív egészségügyi ismeretek tanítása, folyamatos széleskörű tájékoztatás mellett, az ingyenesen elérhető minőségű fogamzásszabályozás lehetőségével, hiszen ez is többféle módon segíti a közösség jóllétét is, csökken a nem várt gyerekek, abortuszok száma, és szemben a közkeletű vélekedéssel, nő a gyerekszám. Egy közelmúltbeli vizsgálat adatai szerint a jó minőségű víz, a csatorna, komfortosítás, jó higiénés viszonyokba fektetett pénz négyszeres hasznot hoz a társadalomnak, a jobb ellátottság, komfortosabb élet, kevesebb betegség okán.
Zsákutca a lebutított iskola
Hasonlóképpen azt találták, hogy az ismert oktatási adatokon túl, az egy évvel hosszabb iskolai részvétel 5-15 százalékkal tudja megemelni a munkaerő-piaci részvételt, persze ha az oktatás befogadó, magas színvonalú és a gyerekek kreativitását, aktivitását, nyitottságát szolgálja. Az egyre romló magyarországi iskolai mérési eredmények világosan és egyértelműen jelzik, hogy nagyon rossz úton haladunk, a nem a gyerekek egyéni szükségleteire szabott, esélykiegyenlítő, korszerű szemléletű és módszertanú iskola, a gyerekek és szülők partneri részvételének korlátozott volta, a korszerűtlen oktatási koncepció, a lerövidített tankötelezettség, a lebutított és szétvert középiskolai rendszer, a szűkülő felsőoktatási létszámok és lehetőségek, a kirekesztő, megalázó, büntető, szegregáló és a családi hátrányokat megőrző, sőt növelő iskolarendszer nemcsak az érintett gyerekek százezreinek okoz mai és jövőbeni szenvedést, hanem mindannyiunknak is. Ha nem lesznek képesek alapvető ismereteket, készségeket elsajátítani, ha nem tudnak munkát vállalni és pénzt keresni, adót fizetni, magukat és családjukat eltartani, az mindenkinek sötét jövőt jelent.
A szociális védelem a gyerekeket és családjaikat, nemcsak a szegénység, marginalizálódás és kirekesztettség csökkentését szolgálja, hanem megerősíti és ellenállóbbá teszi a családokat, gyerekeket, akik jobban képesek megküzdeni a különféle nehézségekkel, és megoldani saját problémáikat. Ez azért is nagy jelentőségű, mert senkinek nem jó, ha függ az ellátórendszertől, de a közösség szempontjából is kiemelkedő fontosságú, hogy az amúgy is szűkös erőforrásokat, ellátásokat a leginkább rászorulók és csak átmenetileg vegyék igénybe, amíg feltétlenül szükséges. Ehhez ugyancsak magas színvonalú, mindenhol elérhető és az érintettek aktív bevonására épülő ellátások, lehetőségek kellenek.
Az elmúlt évek, hónapok gyermekjóléti, oktatási, gyermekvédelmi botrányai, rettenetes esetei és az azokat feltáró, elsősorban ombudsmani vizsgálatok pontosan jelezték, hogy hol vannak az elakadások, mennyire hiányos és elégtelen a helyi ellátások rendszere, minden területen, és mennyire hiányzik az a szemlélet, attitűd, amely a rászorulók, nehéz helyzetben lévőkkel való szolidaritást, a közös érdekek megfogalmazását helyezné előtérbe. Még a jelenlegi nagyon szűkös lehetőségek, a szakmai felkészületlenség, ellehetetlenülés és súlyos szakmai, igazgatási mulasztások is kevesebb tragédiához vezetnének, ha lenne kisközösségi szolidaritás, ha az egészségügyben, oktatásban, szociális ellátásban, igazgatásban, igazságszolgáltatásban és mindenhol máshol dolgozók azt néznék elsősorban, hogyan tudnának segíteni, megoldani egy felmerült problémát, csökkenteni a szenvedést, stigmát, megaláztatást, nélkülözést. Ha az lenne a norma, hogy a gyengébbet, rászorulót, bajban lévőt mindenekelőtt segíteni akarnánk, nem megleckéztetni, büntetni, alázni, az a felmérhetetlen érzelmi hozadéka mellett, kiszámítható és jelentős gazdasági, pénzügyi haszonnal is járna. Nem vitatva a rendkívül nehéz és nemegyszer teljesen képtelen munkafeltételeket, alapvetően mégis az alapattitűdnek kellene változnia, nyájasabbá, gyerek- és kliens-barátabbá válnia.
Nőtt a kirekesztettek száma
2013 február 20-ikán fogadta el az Európai Bizottság a „Befektetés a gyerekekbe: törjük meg a hátrányos helyzet ördögi körét” című ajánlását. Meghatározó eleme a megelőzés, és támogatás, korai segítségnyújtás minél többféle univerzális, mindenki számára elérhető, jó minőségű helyben elérhető szolgáltatással. Középpontjában a gyerekek állnak, a fent kifejtett okokból, így azt javasolják a tagországok kormányainak, hogy olyan átfogó integrált és multidimenzionális programokat fejlesszenek országos és regionális szinteken is, amelyek a gyerekek jóllétét szolgálják, csökkentik a gyerekszegénységet, és a társadalmi kirekesztést.
Javaslatuk szerint koordináló testületekre van szükség, amelyek az országos és helyi programok kidolgozásával, alkalmazásával és nyomon követésével, értékelésével foglalkoznak, és erősítik a szinergikus lehetőségeket, kölcsönhatások kihasználását. Ezt szolgálja a megfelelő adatgyűjtés, elemzés, és az ezek alapján összegyűjtött tapasztalatok hasznosítása, a programok módosítása. Cél a leghátrányosabb és legkiszolgáltatottabb gyerekcsoportok, családok segítése, megerősítése.
Az elmúlt évek hazai történései sajnos nem ezt az irányt követik, mivel a döntések meglehetősen ötletszerűnek, töredezettnek tűnnek, hiányzik belőlük az előzetes felmérés, hatáselemzés, tervezés, konzultáció valamennyi érdekelt féllel, így a szakemberekkel, kutatókkal, szakértőkkel, családokkal, gyerekekkel. Ha csak a gyermekjólét és -védelem területén hozott intézkedéseket nézzük, akkor is szembetűnő, mennyire hiányzik a gyermekjogi megközelítés, az átfogó szakmai koncepció, és az ennek megfelelő végrehajtás, mérés, értékelés. Azok az adminisztratív intézkedések, amelyek a családok fenyegetésén, a szolgáltatásokhoz való hozzáférés korlátozásán, akadályozásán alapulnak, a szakembereket a segítő munka helyett a kioktatásra, megfélemlítésre, büntetésre, titkolózásra ösztönzik, biztosan tovább erodálják az amúgy is szétesőben lévő ellátórendszert, az egészségügyben, oktatásban és a szociális ellátásban is.
Mindeközben az Európai Társadalmi Nemek Egyenlősége Intézet (EIGE) legújabb elemzése azt jelzi, hogy tovább nőtt az elmúlt 6 évben a szegénységtől és társadalmi kirekesztettségtől szenvedő nők és gyerekek száma, fiatalok, egyedülálló szülők, migránsok, fogyatékossággal élő emberek, valamint a három és több gyerekes családok a leginkább veszélyeztetettek. Csaknem 23 millió gyerek nő fel szegénységben az EU-ban, és döntően az apa jövedelme a meghatározó. Ha az apa elveszti a munkáját, a gyerekes családok 70 százaléka elszegényedik, de a váratlan kiadások, betegségek, családi krízisek, vagy halálesetek is anyagi értelemben többnyire megoldhatatlan helyzetet teremtenek.
„Jobb női karrierlehetőségeket, tisztességes fizetéseket és jobb szociális ellátórendszert,ideértve a nyugdíjakat is, kell biztosítani, ami figyelembe veszi a nőket és férfiakat érő kihívásokat. Ezek nem csak a nőket segítik a szegénységgel szemben, hanem az egész családot, a férfiakat és a gyerekeket is. Ijesztő, hogy a munkahely és a jövedelem sem biztosíték semmire, a dolgozó férfiak 36, a dolgozó nők 25 százaléka is szegénységben él, nő a dolgozó szegények aránya, ami figyelmeztető jel. A gyerekvállalásnak nem szabadna szegénységi kockázatot jelenteni" - mondta az Intézet vezetője, Virginija Langbakk.
A legfontosabb feladat, hogy mindenkinek kielégíthetők legyenek a legalapvetőbb szükségletei, a gyerekek fejlődésének feltételeit biztosítsa a család, és az állam jelentősen járuljon hozzá a gyereknevelés költségeinek és terheinek csökkentéséhez. Az is fontos azonban, hogy ne tévesszük szem elől, minden gyereknek a legmeghatározóbb a személyes figyelem, elfogadás, gondoskodás, életkorának és érettségének megfelelő lehetőségek és keretek biztosítása, a szülők, család szeretete, ahogy 2002-ben az ENSZ gyermekek számára rendezett globális ülésén a résztvevők megfogalmazták: „Olyan világot akarunk, ami jó nekünk, mert egy nekünk megfelelő világ mindenkinek jó! Mindenki azt mondja, hogy mi vagyunk a jövő, de mi a jelen is vagyunk!”