Jobbik-Konzervatívok;Vona Gábor;jókívánság;hanuka;néppártosodás;

Hanuka-gyertya a budapesti Nyugati téren FOTÓ: MTI/DEMECS ZSOLT

- Hiteltelen Vona jókívánsága

Rajzasztalon tervezték meg Vona Gábor programját, ennek része a hanukai jókívánság – állította lapunknak Szentpéteri Nagy Richard. Az elemző elismeri, kockázatokat rejt a Jobbik néppártosodása, ám erről az útról már nem lehet visszafordulni. A zsidó ünnep alakalmából küldött levél, illetve Vona Facebook-bejegyzése viszont véleménye szerint nem volt kitalálva.

Bízhattok bennünk. Szentpéteri Nagy Richard szerint a hanukai üdvözlettel ezt akarta üzenni a Jobbik elnöke a magyar zsidóságnak. Az ünnep alkalmából a különböző szervezeteknek küldött levél egy rajzasztalon megtervezett program része, a néppártosodást hirdető Vona Gábor nem magától érezte úgy, hogy gesztusokat kell tennie a zsidóságnak. Az elemző szerint a pártelnök, illetve a tanácsadói azt várták, hogy a jókívánság sokak számára pozitív üzenet lesz, amivel részben feledtetni tudják a korábbi antiszemita kijelentéseket. A középre húzódni akaró pártvezetés számára ez nagyon fontos, így akarnak ugyanis középről, vagy akár baloldalról újabb szavazókat szerezni.

Óriási kockázat a váltás, amit Vona már több alkalommal felnőtté válásnak nevezett, azt ugyanis pontosan még nem tudni, mit hoz ez a pártnak 2018-ban. A hanukai üdvözlet, a hangnemváltás a szélsőjobbos tábort elriaszthatja, és nem biztos, hogy máshonnan hoz szavazókat. Az elemző azonban figyelmeztet, még csak 2016 vége van, 2018 tavaszáig sok minden történhet. Véleménye szerint Vona már ért el eredményeket, akkor is, ha a közvélemény-kutatásokban ez még kevésbé látszik. A Jobbik elnökéről ma a baloldali szavazók közül is többen Orbán Viktor egyetlen lehetséges kihívójaként beszélnek.

A néppártosodás hozhat sikert, de teljes bukást is. Annyi viszont az elemző szerint biztos, hogy a jobbikosok felkavarták a politika állóvizét. Vona nyilván látja a veszélyeket, ám már elindult ezen az úton és nem tud, de nem is akar visszafordulni. Szentpéteri ugyan nem gondolja, hogy a demokratikus ellenzék hajlandó lesz összefogni a Jobbikkal, hiszen „egymás szagát sem bírják”, ennek ellenére Vonáék behúzhatnak középre. Emlékeztetett, hogy egykori vezető SZDSZ-politikusok korábban Orbán leváltására olyan ellenzéki összefogást sürgettek, aminek a Jobbik is a része. Tavasszal Gyurcsány Ferenc sem zárta ki, hogy a szavazók nyomására majd összefogjanak a mostani kormányzaton kívüli erők, bár ezért a DK elnöke saját bevallása szerint nem lelkesedne.

A hanukai üdvözlet, a lehetséges reakciókkal együtt azonban nem volt kitalálva – fogalmazott a Népszavának az elemző. A Jobbik elnökétől hiteltelen az ilyesmi és sejthető, hogy a párt tagjai közül sokaknak nincs ínyére a zsidó szervezeteknek küldött jókívánság.

Vona és Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője december 24-én küldött üdvözlő levelet az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH), illetve a Mazsihisz vezetésének a zsidó ünnep alkalmából. Nincs még párbeszéd a Jobbikkal, a hanukai jókívánság ugyanis nem tudja feledtetni a súlyos előzményeket. Heisler András, a Mazsihisz elnöke így reagált a Népszavának a levélre. Közölte, tudomásul vették, hogy a radikális párt vezetése próbál elmozdulni, korábbi önmagához képest konszolidáltan viselkedni, ám a Jobbik története, jelenlegi tagsága nem bátorítja a Mazsihiszt arra, hogy Vonáékkal bármiről beszélgessenek.

Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija sem volt elragadtatva a gesztustól, és nyílt levélben utasította vissza az üdvözletet. Mint írta, meglepte, talán zavarba is hozta a jobbikos üzenet. Válaszlevelében felidézett több korábbi zsidóellenes jobbikos nyilatkozatot, amiket nem vontak vissza, vagy nem mondták, hogy tévedtek. Az ünnepi üdvözlettel kapcsolatban azt írta: "azokon a fórumokon kellene hangot adni az ilyen gesztusaiknak (ha és amennyiben ezek őszinték), ahol eddig a gyalázat, a gyűlölet és nem utolsó sorban a sötétség nyert teret, nem a fény".

A Jobbik elnöke Facebook-oldalán reagált minderre és kihasználta az alkalmat, hogy nyilvánosan kiálljon a Jobbik néppártosodása mellett. Kiderült, ő inkább Köves válaszát tartja meglepőnek, "amelyből mintha az érződne, talán jobban örült volna, ha nem is kap ilyen üdvözletet". Vona szerint a főrabbi az utóbbi néhány évből már nem tudna zsidókkal kapcsolatos, "vitatható" jobbikos megnyilatkozást idézni. Ugyanis a Jobbik politikai közössége "kilépett a felelőtlen és sokszor tékozló kamaszkorból, és átlépett a felelős és építkező felnőttkorba". A pártelnök szerint "nem ahhoz kell az igazi bátorság, hogy az ember egy lelki lövészárokból tüzeljen a másikra, hanem ahhoz, hogy kijöjjön onnan". Kiderült, "elkeserítőnek tartja" Köves levelét, mert abból az derül ki, hogy a keresztény-zsidó kapcsolatokat még mindig kísérti a XX. század. Ha valaki egy gesztusra úgy reagál, hogy "ez nem elég, ez nem hiteles", azzal a másik fél megalázására törekszik – üzente Köves Slomónak. Azt is írta, ha ő kapott volna karácsonyi üdvözletet a rabbitól, a válasz az lenne: ”Köszönöm kedves gesztusát! Én is áldott ünnepeket kívánok, és bízom benne, hogy jövőre hazánkban nem a falak és a lövészárkok, hanem a hidak építésére tudunk koncentrálni".

Eközben megszólalt a jobbikos „nép”. A Facebookon azt üzenték: "A vecsési JOBBIK NEM üdvözli a zsidóságot a hanuka (vagy mi a f.sz) alkalmából! Ha valakinek mégis ilyen eszement ötlete támadna, attól szervezetünk elhatárolódik!"

Vona a Magyar Nemzet kérdésére azt mondta, hogy a Vecsésen történtek miatt etikai vizsgálatot kezdeményezett a pártelnökségnél. 

Medgyessy nem finnyáskodna
Medgyessy Péter korábbi miniszterelnök úgy véli, csak akkor győzhető le a Fidesz a 2018-as választáson, ha az MSZP és a DK összefog a Jobbikkal. A szocialisták egykori kormányfője az ATV Magánszféra című műsorában állította, a baloldali ellenzéknek és a nemzeti radikális pártnak el kell döntenie, mi a fontosabb: a parlamenti helyük biztosítása vagy a szekértáborok feletti összefogás. Ennek hiányában ugyanis elmarad a kormányváltás, és aki ezt nem veszi tudomásul, az csak magát okolhatja, illetve el kell számolnia a nép előtt – mondta Medgyessy, aki szerint egyik oldal sem finnyáskodhat.

A hívő, keresztény szülők számára biztosítani kell, hogy gyermekeiket vallási meggyőződésüknek megfelelő iskolába járathassák - még akkor is, ha ezt egyébként nem akarják. Legalábbis ez derül ki Soltész Miklós Magyar Időknek adott nyilatkozatából.