Ahogy színleg minden rendben van a Helmer családban, már az némileg feszültséggel teli. Túlságosan klappol minden. Túl simák a házaspár mosolyai. A három gyerkőc hancúrozásaiba azonban némi agresszió vegyül. A lakás jólétről árulkodik, minden tiszta, minden nettül ott a helyén. Balázs Juli díszlete mégsem mutat semmi egyénit, ilyen egy menő bankár tizenkettő egy tucat háza a villanegyedben, tágas nappalival, trendi bútorokkal, üvegfalaival olyan mint egy melegház, ahol gondosan megkímélik a szépen cseperedő növényeket a természet viharaitól. Még egy termetes karácsonyfát is állítottak, jelezve, hogy itt aztán a szeretet és a harmónia tombol. Aki ide benézhet irigykedni, mert akik itt laknak, azoknak sikerült az élet, rendelkezésükre áll mi szem szájnak ingere, pénz, remek család, boldogság a köbön.
Csak közben azért adódik egy-egy zavarodott mosoly, félrecsúszott gesztus, álságos hangsúly. És amikor váratlanul megérkezik Nóra barátnője, a Pelsőczy Réka által megformált Kristine, akkor sem a fene nagy szeretetről folyik köztük a szó, hanem inkább arról, hogy a barátnő nélkülözni kényszerül, szeretné, ha Helmer a bankjában állást szorítanának neki. Az eszesen rámenős Kristine feltehetően valaha az iskolában elől járt, de most igencsak hátra csúszott. Ahogy lecsúszott az azóta már szégyellt barát, Krogstad is, aki szintén jön Nóra fülét rágni, járja ki az uránál, hogy ne bocsássák el a banktól. A boldogtalanok a látszat boldogokhoz járulnak, és reményt kunyerálnak tőlük.
Székely Kriszta megközelítően hasonló korú színészekkel játszatja őket. Valaha egy „alomba” tartozhattak, ugyanabba az iskolába járhattak. És minden bizonnyal fordult a kocka. Aki akkor osztályelső lehetett, mára lecsúszott, aki pedig nem volt nagy szám, de könnyen alkalmazkodott a követelményekhez, sima modorát még simábbá tette, és mindig fejet hajtva megfelelt a kívánalmaknak, abszolút legelőre sorolt.
A Fekete Ernő által játszott Helmer egy munkakutya. Nem megszállottan dolgozik, hanem az érvényesülésért, mindenáron fönt akar lenni a ranglétrán, amihez rendezett család, gyerekek és mutatós feleség is dukál. Nórának pedig tetszik ez az akár címlapra is kitehető, kirakatboldogság, amiről hosszú-hosszú ideig hiszi, hogy ez a valóság. Görcsös megtartásáért váltót is hamisít. Ezt elhallgatja a férje elől, akitől különböző dolgokra pénzt kicsalva igyekszik törleszteni a nem kellő mértékben fogyó részleteket. Keresztes Tamás riadtan hektikus Krogstadja zsarolja őt, mind szorosabbra húzza a hurkot, egyre inkább vergődik az eddig tökéletes szelídségű házi-madár, aki idáig tűrte, hogy simogassák, etessék, itassák, jól tartsák, ne avassák be szinte semmibe, de mindinkább megérzi, hogy őt is átverték.
Ónodi Eszter megmutatja az eszmélés folyamatát. Az iszonyatot, ahogy ez a nő kezd rájönni, hogy hamis minden körülötte, művi álságosság, csilli-villi talmiság. Szinte látható, ahogy összeszorul a gyomra, nehezebben jön ki hang a torkán, halkabbá válik, komorabbá, a csaknem arcára ragadt mosoly lekopik róla. Igyekszik elhessegetni magától a szörnyű dolgokat, de nem nagyon sikerül, környezete is egyre lejjebb és lejjebb tuszkolja az őt már-már eltemető gödörbe.
Székely behoz három gyereket a színpadra, akik lakmuszpapírként jelzik, hogy milyen a hangulat. Idővel abbamaradnak a nagy hancúrozások, ezeket felváltják a földbegyökerezett lábak, a riadt tekintetek. Érzik, hogy anyjuktól már nem kapják meg az eddigi majomszeretetet. Amikor már a család barátjának, a Kocsis Gergely által adott Rank doktornak sem jut semmi belőle, egy kétségbeesett pillanatában megpróbálja erőszakkal megcsókolni és csaknem megerőszakolni Nórát.
A fiatal rendezőtől nem vártan csaknem realista az előadás, de azért mégiscsak átcsúszik abszurdba. Annyiban mindenesetre, hogy a realitás már fölöttébb abszurddá vált, amit korábbi rendezésében, a Katona Sufnijában színpadra állított Beckett-darabban, a Szép napokban is érzékeltetett.
Két srác a színpad szélén, mintha a Helmer család zenélni tudó gyerekei lennének, kusza, zaklatott akkordokat játszik Ibsen szövege alá, a felsebzett lelkek zenei kivetüléseként. Amikor a legnagyobb a baj, elhallgatnak, és ettől még inkább érvényesülnek a riasztóan kopogós mondatok. Nóra végleg távozni készül ebből az örök babaházból, ahol őt se hagyták felnőni, emancipálódni, saját értékrendje – ez ki sem alakulhatott – szerint létezni. Rá kell jönnie, hogy a férjét nem ő, nem a gyerekek, hanem az előmenetele érdekli leginkább, és ők ehhez csak kellékek. Nekidurálja magát, bejelenti, hogy távozik, de aztán inkább csak maga elé meredve álldogál. Úgy van vége a produkciónak, hogy nem egyértelmű, megy vagy marad, faképnél hagyja a gyerekeit is, esetleg visszatántorodik.
Ibsen már a darab írásakor, erőteljes botrányt is okozva ezzel, figyelmeztetett arra, hogy a máig ideálisnak kikiáltott család komoly válságba került. Család és válság azóta is folyamatosan együtt élnek. Ezért él a Nóra című darab is, a Katona előadásán kívül nem véletlenül tűzték repertoárra a Trafóban és a Stúdió K-ban szintén.
