lázadók;harcok;Szíria;Aszád;Idlíb;

FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES

- Újabb Aleppótól tart az ENSZ-megbízott

A harcok Szíria-szerte történő beszüntetése létfontosságú lenne ahhoz, hogy elkerülhető legyen egy Aleppo ostromához hasonló következő gyilkos csata – jelentette ki Staffan de Mistura, az ENSZ szíriai különmegbízottja.

A világszervezet adatai szerint az elmúlt héten legalább 35 ezer embert – civileket és fegyveres lázadókat – sikerült evakuálni az észak-szíriai nagyváros kormányerők által visszafoglalt keleti feléből. „Sokan közülük Idlíb tartományba távoztak, amely a következő Aleppo lehet” – figyelmeztetett Mistura.

Szavaival az ENSZ-diplomata nyilvánvalóan arra utalt, hogy a Bassár el-Aszad elnök oldalán harcoló, Oroszország és Irán katonai támogatását élvező erők aleppói győzelmük után a még lázadó kézen lévő Idlíb ellen indíthatják következő hadjáratukat. Aszad elnök csütörtökön hangsúlyozta: a háborúnak korántsincs vége, és fegyveres erői továbbnyomulnak előre a lázadók kezén lévő területek irányába.

Az Iszlám Állam vállalta a felelősséget azért a három öngyilkos merényletért, amelyet csütörtökön követtek el az észak-iraki nagyváros, Moszul olyan negyedében, amelyet már felszabadítottak és felügyeletük alatt tartanak az iraki kormányerők.