6.oldal;Brüsszel;átverés;blognéző;

- Jól átvertük Brüsszelt?

Még teljesen be sem vezették a nappalis egyetemisták és diákok pénzkereső munkája után járó szabadságot, a kormány már meg is szüntette azt. Mostani döntésesével a Fidesz az egyik legfontosabb munkavállalói jogtól fosztja meg az iskolaszövetkezet tagjait. A döntés azért felháborító, mert ezzel a lépéssel a még májusban módosított iskolaszövetkezeteket érintő szabályozások egyetlen pozitívumát is eltörölték, amelyet csak azért hoztak, hogy Budapest könnyebben megszabaduljon az egyik uniós kötelezettségszegési eljárástól. Amint Brüsszel megszüntette az eljárást, a kormány azonnal elvette a tavasszal még megadott plusz jogokat. A kormány másfél év alatt már hatszor (!) módosított az iskolaszövetkezeteket érintő szabályozásokon, és ahogy az előző alkalmak során is, jó szokásához híven a Fidesz képviselői indítványként terjesztette a Ház elé javaslatait, így megspórolva azt, hogy bármi egyeztetés legyen a törvénymódosításról. A trükközések, azok mennek, a diákok érdekeinek a képviselete már kevésbé. (...) A fideszes törvénymódosítás indoklása szerint a nappalis hallgatók az iskolaszövetkezetben nem munkaviszonyban dolgoznak, hanem „sajátos külső szolgáltatás nyújtására irányuló” jogviszonyban, „főállásuk” pedig az iskola, így lényegében amúgy is csak szabadidejük terhére vállalhatnak bármiféle pénzkereső tevékenységet, ezért nem jár nekik a szabadság. Az ellenzék szerint azonban, mostani döntésével a kormány, az egyik legfontosabb munkavállalói jogtól fosztja meg az iskolaszövetkezet tagjait. (...)

Kína visszaadta az Egyesült Államoknak azt a tengeralattjáró drónt, amelyet a kínai haditengerészet fogott el múlt csütörtökön, törvénytelenül, nemzetközi vizeken. Peter Cook, a Pentagon szóvivője közölte, hogy a drónt annak a helynek a közelében szolgáltatták vissza, ahol elfogták.