Azt eddig is tudtuk, hogy a lengyelekkel nem kukoricázhat úgy a hatalom, mint velünk magyarokkal. Ami azonban múlt pénteken a varsói parlamentben történt, ott is egyedülálló. Tüntetők lezárták a szejm valamennyi kijáratát, és hajnali háromig nem engedték a kormánypárt mintegy kétszáz vezetőjének, hogy elhagyják az épületet. Köztük ült megkövesedett arccal Jaroslav Kaczynski, az ország mandátum nélküli vezetője, és Beata Szydlo miniszterelnök is. A tüntetők elfoglalták a szejm tanácstermét, az épület körül pedig több ezren követeltek sajtószabadságot, és az alkotmánybíróság jogainak visszaállítását. Több tábla kilátásba helyezte a foglyoknak, hogy „Karácsonyig nem jöttök ki!” Végül azonban a rendőrök hajnalban gázpisztollyal biztosítottak annyi helyet az egyik bejárat előtt, hogy a nemzet foglyainak autókonvoja el tudta hagyni a hadműveleti területet.
A lengyelek ezrei azért tiltakoztak pénteken este és aztán szombaton és vasárnap Varsóban, valamint az ország több nagyvárosában, mert a kormány radikálisan korlátozta a sajtószabadságot. Megtiltotta, hogy január elsejétől a független sajtó képviselői tévé- és rádiófelvételeket készítsenek a parlament tanácstermében, a folyosókon és melléktermekben. Ott január 1-től csak az állami hírközlő szervek munkatársai dolgozhatnak. A független média képviselői csak külön, személyre szóló engedéllyel, kamera és mikrofon nélkül, jegyzetfüzettel és golyóstollal felszerelve mehetnek be az ország házába. Rádiós és tévés kollégáik csak egy külön épületben, kivetítőn kísérhetik figyelemmel a parlamentben történtek azon részét, amelyet a hatóságok közlésre alkalmasnak tartottak. (Ezzel kizárták például annak megismétlődést, hogy nyilvánosságra kerüljön az a képsor, amelyen egy PiS képviselő szavazáskor megnyomja a szomszédja „Igen” gombját is, bár annak a helye üres.)
A tüntetések másik oka az alkotmánybíróság elleni kormányintézkedések sorozata. Az igazságügy miniszter hónapok óta nem hajlandó aláírni több, még az előző kormány idején törvényesen megválasztott alkotmánybíró kinevezését, miközben feltöltötte a testületet saját jelöltjeivel. Január elsejével nyugdíjba megy az alkotmánybíróság nagy tekintélyű elnöke, Andrzej Rzeplinski. Ő volt az, aki eddig ellenállt a kormány bírósági hatáskört korlátozó intézkedéseinek. Nem kétséges, hogy az igazságügy miniszter saját jelöltjét választatja utódjául.
A magunkfajta öntudatos magyar minderre persze csak legyint: „nálunk ez régen így van”. Független újságíró csak azon a néhány négyzetméteres területen teheti fel kérdéseit a parlamentben, amelyet a bajszos házmester erre kijelölt. Aki megsérti a szabályt, azt a szigorú bajszos hosszabb-rövidebb időre kitiltja a magának kisajátított épületből, amelyről sokan még mindig azt hisszük, hogy az Ország Háza. Az alkotmánybírósággal is végrehajtotta már Orbán, amit most Kaczynski tesz.
Persze tiltakozás nálunk is volt. De ennek jellege más volt, mint a lengyeleké. Mi az ellen tiltakoztunk, ami közvetlenül a zsebünkre ment, személyes, mindennapi érdekeinket érintette. Az internetdíjak növelése, a vasárnapi boltbezárás ellen. Ez persze jogos, méltányos volt, de amikor olyan alapvető jogainkat sértette a kormány, mint az alkotmánybíróság hatáskörének megnyirbálása, a független média mindmáig tartó fokozatos ellehetetlenítése (a Népszabadság felszámolása egyetlen éjszakai akcióban csak egy kirívó példa), üresek maradtak az utcák. Csak néhány aktivista tiltakozott a szokott helyeken. A társadalom egésze némán vette tudomásul szabadságjogainak ismételt csorbítását. (Sokam talán ökölbe szorították zsebükben a kezüket, de a tiltakozás ennyiben maradt.)
Látjuk, Lengyelországban más a helyzet. Ott az emberek síkra szállnak ezrével, utcára mennek alapvető jogaik, a fékek és ellensúlyok elve, a jogbiztonság, sajtószabadság védelméért. Tudják, hogy ezek tiszteletben tartása magába zárja a jogot a vasárnapi boltbezárás vagy az internetdíjak emelése elleni tiltakozásra is.
Lengyelországban és nálunk is hiányzik még néhány tégla a diktatúra készülő épületéből. Még van néhány független sajtótermék, elvben még tüntetni is lehet a rendszer intézkedései ellen. De egyre nagyobb a félelem a társadalomban: mi lesz, ha meglátja valaki, akinek nem kellene, hogy ellenzéki lapot olvasok, tüntetésen veszek részt? Feljelent, és veszélybe kerül az állásom. De akkor mi lesz a gyerekekkel?
Egy ismerősöm mondta, lassan oda jutunk, mint egykor a SZER (Szabad Európa Rádió) hallgatásával: csak titokban.
