cafeteria;

- Pofonutalvány

Helybe ment a pofonért - mondanák baráti körömben a kormánynak szóló legutóbbi büntetésről hallva. Józan paraszti ésszel is belátható volt már 2012-ben, hogy bukás lesz a vége, ha az uniós szabályokra fittyet hányva a kormány kiszorítja a piacról a francia utalványgyártó cégeket. A számtalan, "oszt' jónapot" típusú, a következményekkel nem számoló intézkedések egyike volt ez is, ami viszont brutálisan sokba kerül majd az adófizetőknek.

Egy hírportálnak kellett "felfedeznie", hogy még december 13-án a magyar állam ellen döntött a washingtoni székhelyű, a Világbank mellett működő választott bíróság és 7,3 milliárd forintnyi euró megfizetésére kötelezte, mert ellehetetlenítette a francia befektető működését. A hivatalos szócsövek arról sem szóltak, hogy még további két per van folyamatban és ezekben is biztos vesztésre áll a kormányunk. Pedig jó ügyvédek súlyos milliókért védik. De a baráti körömben erre az is elhangzana, kár volt ezért fizetni, a napnál is nyilvánvalóbb, hogy veszítünk a választott bíróság előtt.

Mielőtt még vád érne, le kell szögeznem: nem fáj a szívem a francia multikért, még ha oly hangzatos nevekkel bírnak, mint Edenred, a Ticket Restaurant márka tulajdonosa, Sodexo vagy Le Cheque Déjeuner. A francia mintára kiépített utalványpiac viszont működött, a cafeteria nevéhez híven színes volt, és a versenybe más vállalkozások is bekapcsolódhattak.

Lassan már elfelejtik a népek, kik is voltak a 2012-ben kivonult étkezési és mindenféle más utalványt forgalmazó cégek, elfedi emléküket az állami monopólium által kibocsátott Szép-kártya és az Erzsébet-utalvány. A cégek viszont nem felejtették, hogy az adószabályok durva módosításával hirtelen elvesztették árbevételük tetemes részét és pereltek. Emlékeztek arra is, van egy élő szerződés a francia és a magyar kormány között a befektetések és a tulajdon védelméről, amit elég volt meglobogtatni Washingtonban és nyert ügyük volt. Mert "ezek" ott Amerikában valahogy másképp látják a világot, mint az Orbán-kormány itthonról. Amit a miniszterelnök el tud játszani a hazai igazságszolgáltatással, alkotmánybírósággal, vállalkozókkal és Brüsszellel, nem teheti meg a piac törvényei szerint ítélkezőkkel szemben.

A választott bírósági döntését ugyan megelőzte az Unió dörgedelme, de az uniós irányelvek megsértése miatt megindított kötelezettségszegési eljárás(ok)ra immunis lett a kormány. Már csak azért is, mert a 30-40 Magyarország ellen folyamatban levő eljárás töredéke jut el bírósági szakaszba, ahol büntetésről (pénzről) is szólhat az ítélet, másrészt lassúsága miatt évekig elhúzódik a folyamat. Ezalatt pedig kontroll nélkül lehet az energiaszolgáltatók kárára rezsit csökkenteni, cégeket ellehetetleníteni, helyükre kormányközeli cégeket ültetni.