filmalap;filmarchívum;

- A Filmarchívumra a Filmalap felügyel

A Magyar Nemzeti Filmalap felügyelete alá kerül január elsejétől a Filmarchívum, amely jelenleg a megszűnő Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézethez (MaNDA) tartozik. A Kormány a Filmarchívum tevékenységére az eddig biztosított évi 210 millió forinton felül 2017-től 596,6 millió forint többletforrást biztosít évente. Az erről szóló kormányhatározat csütörtökön jelent meg a Magyar Közlönyben.

Havas Ágnes, a Filmalap vezérigazgatója jelentős eredményként értékelte az új helyzetet. „A magyar film múltja szervesen hozzátartozik a jelenhez és a jövő építéséhez is” – mondta. A magyar filmarchívum 1957 óta működik, közgyűjteményként gyűjti és a kor igényeinek megfelelő formában hozzáférhetővé teszi a magyar és egyetemes filmkultúra tárgyi, írásos és egyéb dokumentumait. Mintegy 70 ezer filmkópiát, azaz 2,5 millió filmtekercset őriz az archívum, a hatalmas állomány szakszerű tárolását részben jelenleg is a Filmlabor biztosítja. A Filmlabor és az archívum együttműködéseként a Filmalap támogatásával a közelmúltban számos jelentős filmtörténeti alkotás felújítására és újra bemutatására került sor. Köztük volt Kertész Mihály (Michael Curtiz), a Casablanca rendezőjének legkorábbi fennmaradt filmje, az 1915-ben bemutatott A tolonc és Jancsó Miklós korszakalkotó alkotása, a Szegénylegények is. Ez utóbbi felújított változatának a premierjére tavaly a cannes-i filmfesztiválon került sor.

Várjon Dénes, Baráti Kristóf, Borbély Mihály, a Bágyi Balázs New Quartet és az Oláh Gipsy Beats is Gramofon-díjat vehet át a péntek esti díjkiosztón, amelyen a legjobb klasszikus zenei, dzsessz- és népzenei/világzenei hanglemezeket ismerik el.