Népszava Anno;Páger Antal;

- 30 éve hunyt el Páger Antal

Magánéletben sokszor indulatos, a nézeteihez makacsul ragaszkodó, sőt kiengesztelhetetlen volt. Mindennek a színpadon nem volt nyoma. 

A modem magyar színjátszás egyik legnagyobb egyénisége távozott el körünkből Páger Antal személyében, aki nemcsak a színpadon, hanem a filmvásznán is emlékezetes alakításokkal írta be a nevét századunk hazai kultúrtörténetébe. Tudtuk róla, hogy nem egészen egészséges, ám senki sem gondolta volna, hogy alig pár héttel 88. születésnapja előtt elragadja a halál hisz nap mint nap fellépett a Vígszínházban, szerepelt filmjeinkben és feltűnt a tv képernyőjén.

1889. január 29-én, Makón született, s még nem volt húsz éves, amikor odahagyva a jogi egyetemet, eljegyezte magát a világot jelentő deszkákkal. Sokáig vidéken, Székesfehérvárott, Kecskeméten, Pécsett, Nagyváradon és Szegeden játszott — főleg „naturbusch” és táncos-komikus szerepekben. Karrierje a harmincas évek elején kezdődött, amikor a fővárosba szerződött, előbb az Andrássy úti, majd a Belvárosi Színházba. Könnyed, természetes játékmodora, szuggesztív jellemformáló készsége révén szinte minden szerepkörben elfogadtatta magát; ugyanezen erényei miatt szívesen foglalkoztatták a bontakozó magyar film mesterei is.

A negyvenes években már ismert és népszerű művész volt, a Vígszínház, majd ismét a Belvárosi Színház tagja, ezért is keltett megütközést, hogy politikai nézeteiben jobbos eszméket vallott. 1944-ben távozott is az országból, s Argentínában telepedett le. 1956-ban kormányzatunk engedélyt adott hazatérésére, s hozzájárult ahhoz is, hogy színészi pályája folytatódjék. Egykori sikerszínháza, a Vígszínház fogadta ismét tagjai sorába, s ő nagyszerű alakításokkal (Bolkonszkij herceg a Háború és Békében, Karenin gróf a Karenina Annában, Kántor János a Földindulásban stb.) hálálta meg a hivatalos szervek, a szakma és a közönség bizalmát.

Színpadi sikerei mellett egyik megalapozója volt a magyar film világhírnevének is — elsősorban pompásan kimunkált parasztfigurái okán. Filmszínészi pályája a hatvanas-hetvenes években tetőzött, amikor olyan értékes filmalkotásokban kapott főszerepeket, mint a Merénylet, az Elveszett paradicsom, a Hattyúdal, a Húsz óra, Az orvos halála és az Utószezon. A Kosztolányi regényéből forgatott Pacsirtában nyújtott alakításáért (Vajkay Ákos szerepét játszotta) a cannes-i filmfesztiválon a legjobb férfialakítás díját kapta.

Mondják, hogy a magánéletben sokszor indulatos, a nézeteihez makacsul ragaszkodó, sőt kiengesztelhetetlen volt. Mindennek a színpadon nem volt nyoma. Itt mindig melegszívű emberként, minden dolgok bölcs megértőiéként, humanistaként tündökölt — hivatását egy nép nevelésének szolgálatában állítva.

Így marad meg emlékezetünkben is.

Népszava 1986. december 15.

1916-ban, júniusban és júliusban félig éhen haltak a németek