A digitális tűzijáték óriási, de a mese hősei unalmasak. Azt hiszem, ez a baja a Zsivány Egyes – Egy Star Wars történet című űrháborús akciófilmnek. Nem a történet érdektelen, inkább a figurák nincsenek kitalálva. Van pár nagyon jó név a szereplőlistán, akik a mese kívánalmai szerinti csupa ismeretlen karaktert igyekeznek életre kelteni, de szerepeikből nem született egyetlen olyan emlékezetes figura sem, mint mondjuk a George Lucas keze alól kikerült Han Solo, Obi-Wan Kenobi, vagy Darth Vader. Még a hű társ, Csubakka (vagy ha úgy tetszik: Chubacca) is utód nélkül maradt.
Valójában csak a halhatatlan emlékű droidok, a köpcös R2 – D2 és a bádogember C - 3PO nyomdokain lépdel valamirevaló teremtmény. A hórihorgas K - 2SO-nak szólított droid kicsit Csubakka szerepét is átvállalta a sztoriban, s bár szőr nélküli megjelenése nem olyan mellbevágó, mint Han Solo segédjének, de csupafém simaságára rácáfoló szókimondásával és iróniájával ő az egyetlen igazi egyéniség a mesében. Van még egy különleges személy a szerepek között, egy vak harcos, keleties vonásokkal. Ő is a jókkal tart, bámulatos és emberfeletti küzdőképességgel öli halomra az ellenfeleket, de vele is az a gond, hogy a szerzők a rendkívüli adottságai ellenére is meghagyták egysíkúnak. Harcol és kész. Nincs szerepe a cselekményben, nem tudjuk ki és milyen. Pedig épp az a titokzatos figura lehetne, aki beviszi a misztikumot a mesébe, amit Lucas mindig is igyekezett a legendateremtés közben is megtartani.
A Zsivány Egyesben a K - 2SO nevű droid az egyetlen igazán emberi lény, akit szeretni lehet és humora is van Forrás: Forum Hungary
Soványak a karakterek, pedig öt forgatókönyvírót fogyasztott a Zsivány Egyes. Még pótforgatásokat is tartottak, új dialóg íróval, ám néhány mantrázott jelszón kívül (az Erőről meg a Reményről, így, nagy betűs áhítattal) egészen jellegtelen szövegeket kaptak a szereplők. Ez olyankor bukik ki, amikor a jól lezavart akciók szünetében egy mondatnál több mondójuk akad, közlik is, de azonnal beáll az unalom, semmit mondás csendje. Hiányoznak a jó párbeszédek és hősök, hisz még egy akciókra épülő mozidarab sem lehet meg jól kitalált, háromdimenziós egyéniségek nélkül. Az igazi hatást ők teremtik, s közel kell kerülnünk hozzájuk, hogy izguljunk értük.
Ebből a vérbeli izgalomból hagyja ki a nézőt a Zsivány Egyes azzal, hogy a hórihorgas droidon kívül nincs sok közünk a szereplőkhöz. Nincs sorsuk, csak funkciójuk: akciókat végrehajtani. Ez is olyan tucatfilm, amely a magukkal sodró hősök helyett inkább a komputeranimáció trükkjeivel és a digitálisan gerjesztett látványosságok csodájával igyekszik lenyűgözni. Mellbevágó saját újdonságok nélkül – mint ahogy egy teljes sci-fi-birodalom megteremtésével 40 éve a Csillagok Háborúja lenyűgözte a világot – a Zsivány Egyes ugyan növeli az effektek mennyiségét, felrobban például egy bolygó, majd félelmetesen hatalmas égitest bukkan elő az égbolton, de ez csak mennyiség. Az élmény minőségi foka ettől csak kivételes esetekben nőhet.
Pedig micsoda jó színészek adják magukat a filmnek! Örökzöld kedvencem, a minden szerepében torokszorítóan hiteles Forrest Whitaker itt egy radikális lázadót alakít, aki a Birodalom hatalmi agressziója ellen egyedüli elfogadható lépésnek tartja a nyílt szembeszállást. El van maszkírozva, alig lehet ráismerni, klassz, férfias alakként tűnik fel, ám egy-két mondaton kívül béna statisztaszerepet tudtak neki kitalálni. Nincs súlya, amit képvisel a bolygók háborújában. A dánok legizgalmasabb tehetsége, Mads Mikkelsen egy tudóst alakít, akit megfosztanak a családjától, hogy a Birodalom világuralmi vágyát valóra váltsa, megtervezze a (filmsorozat részeiből ismerős) Halálcsillag nevű bolygópusztító fegyvert.
Ehhez képest Mikkelsen két jelentéktelen jelenetben kap egy percnél több időt, s csak sejthető, de nem élhető át, milyen zseniális ellenfele a világuralmi akaratnak. Így nincs miért izgulnunk az életéért. És majdnem így jár a film főszereplője, Mikkelsen ellenállóvá érett leánya is, akinek az Oscar-jelölt Felicity Jones (A mindenség elmélete) kölcsönzi szép, kifejező arcát. De a gyerekkori jelenetek ellenére alig árulnak el róla a szerzők többet, mint hogy ki akarja szabadítani az apját, ezért halálmegvető bátorsággal indul az akciónak. harcol, akciózik, nyaktörő mutatványt visz véghez, de semmi több nem tudható róla, emberi minőséget mutató szerep nélkül. Vajon érdekes-e egy hős, aki olyan, mint egy gép? Akárcsak társa a harcban, egy hírszerző tiszt.
Darth Vader bezzeg olyan hatásosan lép színre két rövidke alkalommal, mint egy nagyoperett primadonnája. Ekkor szólal meg a Star Wars induló pár taktusa is. A fekete köpenyében, a csillogó fekete fémarcban végre valaki, aki annak is látszik, aki. A fénykardjával kaszabol, nem nagy szerep, de úgy van megcsinálva, hogy emlékezetes. A film ad kicsit a nosztalgiának is, a Star Wars filmekből felbukkan egy-egy futó pillanatra pár birodalmi lépegető, milliárdnyi X szárnyú gép, a kis köpcös droid meg a bádogember, és maga Leia hercegnő. (Üdén, fiatalon, biztosan kikopizták a régi filmből.)
Ja, és el ne feledjük: a mese arról szól, hogy harc dúl a Birodalom és a Lázadók Szövetsége között, a Birodalom győzni látszik, de a lázadók elküldik embereiket, hogy szerezzék meg a Halálcsillag tervrajzait. És akkor „réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban” megkezdődik a kaland, hogy ébren tartsa a Csillagok háborúja iránti érdeklődést, míg érkeznek az új filmfolytatások.
(Zsivány Egyes – Egy Star Wars történet ***)
