Sorozatot indított azzal a kettős címmel, hogy a „Vezénylés művészete”, az alcíme, „Az aranykor legendás karmesterei”. Természetesen fekete-fehér filmkivágások, akad elvétve köztük a múlt század elejéről is, de amennyire lehet, a hang, ha nem is makulátlan, de mesésen élvezhető. Olyan hangverseny részletek, hosszú volna a fölidézésük is, amelyeken Furtwängler, Karajan dirigál, de a „gyémántkorból” Fritz Busch, Bruno Walter, Erich Kleiber, a mieink közül Solti György, Széll György, nem is szólva Mengelbergről, Toscaniniről, az igazán felejthetetlen többi óriásról. Koncertrészletek, de a valódi csemegék talán a próbák közül kiszemelt vágások.
Olyanok, mint amelyen például Bruno Walter kellemes hangján morogva járul hozzá ahhoz, hogy a sztár zenekar végre neki kezdjen Brahms II. szimfóniájának, amíg megengedőn azt mondja „schön”.
A szerkesztők néha szőrös szívűek, csak néhány ütemet szánnak nekünk, máskor viszont nagylelkűek, csaknem teljes egészében sugározzák Furtwänglerrel Richard Strauss Till Eulenspiegelét. Az ajándék alighanem viszonylag friss, mert a kínálat közli, hogy eddig hányan élvezték az élményeket. Van, ahol nem éri el a százezret se, másutt túl van már ennek a kétszeresén is. Eltérő, mert bővelkedünk a kínálatban, a csatornán egyszerre két-három ilyen műsor is fut, egyenként úgy kétórás időben. Ha percmilliomosok vagyunk, estéket tékozolhatunk el ezzel a gondatlansággal, csaknem éjfélig, amint megtörtént velem is, amikor első ízben rábukkantam. A kísértés nem csekély. De kérem, ne engem kárhoztassanak, amiért közkinccsé kürtöltem ezt a csakugyan csodálatos zenei élményt.
Egészségükre, mindannyiunk egészségére!
