Azért azt úgy elnézegettük volna, amint csütörtökön az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet hamburgi ülésén a magyar külügyminiszter nagy levegőt vesz és bejelenti: "Új Világrend alakult.” Aztán látjuk, hogy látja, kicsit lehetne szerényebb, mert hozzáteszi, csak az a kérdés, hogy "az Új Világrend teljes mértékben kialakult-e, vagy még formálódik." Savanyú képünkre meredve végül kiböki: „az Új Világrend fejleményei, hogy vége a politikai korrektségnek és az álszentségnek, mind nagyobb a jelentősége a digitalizációnak, és világszerte milliók hagyják el hazájukat. Mindez kivételes lehetőségeket jelent, de nagy veszélyeket is”. Hogy ennek semmi értelme, nem érdekes, a lényeg hogy a terem arcába fröcskölték Orbán Viktor világlátomásának kvintesszenciáját.
Az a baj ezekkel az urakkal, hogy mindig bentről nézik a külvilágot és eszükbe sem jut, hogy egyszer kintről tekintsenek befelé, önmagukra, amihez kellene persze némi (ön)irónia, de az kiirtatott belőlük, amint mertek mind nagyobbak lenni. Hat éve csinálnak hát a belpolitikából külpolitikát, minden nemzetközi mozdulatot úgy értelmeznek, hogy felderülhessenek. Aztán legfeljebb befelhősödve ráncba borul a homlokuk.
Most éppen Donald Trumpra tekintve derülnek, pedig óvatosabbak lehetnének. Mert meglehet Trump ismét naggyá akarja tenni Amerikát, amely Barack Obama minden bolyongása ellenére nagy volt eddig is, de bármennyire is belefeledkezzen a végtelen Amerikába Trump, azzal nem teheti még nagyobbá országát, ha menet közben kiugrik a világból. Az Államok elég nagy ahhoz, hogy az elszigetelődésnek sok híve legyen arrafelé. De amióta Franklin Roosevelt becsalta nemzetét a második világháborúba, és cserébe a világot adta a kezére, nem létezik olyan politikai elit, amely lemondana a világuralom édesded játékairól, egyben mámorító ízéről. Amerika továbbra is uralni fogja a glóbuszt. Csak kis ideig másként, mint eddig. Ez a másként pedig egyáltalán nem biztos, hogy a magyar kormányfőnek annyira tetszeni fog, vagy az általa annyira óhajtott (szélső)jobbra tolódó Európának annyira tetszene.
Amit látunk, tényleg a világ újrarendeződése, de talán „csak” arról van szó, hogy a kapitalizmus bizonyos gyakorlata túlfutott önmagán, és a népfelség demokratikus politikai berendezkedése alig volt képes korlátok közé szorítani, mint azt a 2008-as, Amerikából kiinduló válság megmutatta. Felbomlott a második világháború utáni kiegyezés tőke, társadalom és parlamentarizmus között, amit a politikai elitek eddig képtelenek voltak újra megkötni. Az a tömegtársadalom látszik ezt számon kérni, amelyet a tőke kívánalmainak megfelelően kiművelt a jóléti állam. Még nem civilizált, de úgy érzi, annyira „túlcivilizált” már, hogy éhezzen a populista barbárságra. Nem átkozandó ezért.
Kezdünk nem nagyon hinni a közvélemény-kutatásoknak, mert e megbomlott egyensúlyban az individuum könnyen érezheti úgy, hogy nyugodtan hazudhat. Sőt, önvédelemből jobban teszi, ha hazudik. Mind több népszavazás igazolja azt, előre mennyire láthatatlanul mást gondolnak, mondanak és cselekszenek az emberek, amikor félretolják őszinteségüket, mert félnek a másiktól és saját élhetetlennek érzett közösségüktől is. Már-már úgy látszik, hogy a megroppant közösségi lét gólemmé növesztette az egoizmust, amely bár kényelmetlenül érzi magát, de képtelen nem ellenségesen, vagy legalább közönyösen tekinteni saját társadalmi létére.
Ennek ellenére érdemes felfigyelni arra a felmérésre, amit a múlt héten a The New York Times közölt (és a HVG ismertetett). Yascha Mounk, a Harvard Egyetem munkatársa és Roberto Stefan Foa, a Melbourne-i Egyetem politológusa arra jut: a nyugati fiataloknak elegük van a demokráciából és nem lenne ellenükre egy katonai puccs sem, ha eltávolítaná az éppen regnáló demokratikus vezetést. Általában az emberek többségének is elege van a demokráciából, de legjobb esetben sem ragaszkodik hozzá, hogy demokratikus államberendezkedésben éljen. A felmérés olyan országokban készült, ahol egy ideje jóléti, liberális demokráciák működnek, mint az Egyesült Államok, Kanada, Nyugat-Európa, Ausztrália, Új-Zéland. Az Egyesült Államok 2000-es években született generációjának kevesebb, mint ötöde (19 százalék) tartja abszolút nélkülözhetetlennek az állampolgári jogok létét, míg az idősebb amerikaiaknál ez 43 százalék. Ugyanez az arány az Európai Unióban 36 és 53 százalék. A 2000-es generációs amerikaiak negyede (26 százalék) nem tartja fontosnak a szabad választásokat. Ez az arány Európában jóval alacsonyabb. 1995-ben még csak az amerikai fiatalok 16 százaléka gondolta, hogy demokráciában élni rossz, 2011-re az arányuk már 25 százalékra ugrott. Íme hát, a Dühös Új Világ.
A régit a héten a német Die Welt temette, amikor Facebook-oldalán megosztott egy fotót. Júniusban készült a G7-csúcson, a bajor Elmau kastély kertjében. Barack Obama amerikai, Francois Hollande francia elnök, David Cameron brit és Matteo Renzi olasz kormányfő integet, Angela Merkel német kancellár pedig jellegzetes kéztartásával áll. Az integetők azóta távoztak, vagy távozni készülnek a hatalomból. Merkel maradni remél. Talán, mert a németek nem vágyják a barbarizmust annyira, mint mások, mert a pokol bugyrából kaparták vissza magukat tíz körömmel a civilizáció felhős napfényére.
Meglehet, elbukik Merkel politikusi ethosza is. Meglehet, egész Európa sötét bugyorba dugja a fejét. Új Európai Birodalom születik, a jobboldali nemzetállamok birodalma, amely csak annyiban lesz más a demokráciák szövetségénél, hogy hiányozni fog belőle a szabadság. Egészen addig, amíg az a félreértés uralkodik, hogy szabad lehet az ember privát szférája úgy, hogy közösségi léte rab. Amíg az egyensúly helyre nem billen ego és közösség között.