Lehet, durván hangzik, de be kell látni: a rendszerváltás óta az első komoly oktatási reformot a jelenlegi kormány hajtotta végre. Sajnos borzalmas célokkal és eredményekkel - mondta Radó Péter oktatáskutató a Millennium Intézet szerdai konferenciáján, amit abból a célból rendeztek, hogy szakértők segítségével képet kaphassunk arról, milyennek kellene lennie a jövő iskolájának. A kedden bemutatott, szerdai lapunkban közölt, csúfos PISA-eredmények nem adtak túl sok okot az optimizmusra, a meghívott előadók mégis nagyszerű - igaz, olykor már-már utópisztikus - javaslatokkal, elképzelésekkel álltak elő. Radó hangsúlyozta: bár vannak pozitív nemzetközi oktatási trendek, Magyarország szinte mindegyikkel szembemegy.
Mára talán mindenki számára világossá vált, hogy a magyar köz- és felsőoktatás mind inkább lemaradóban van még a szomszédos országokhoz képest is (egyedül talán Szlovákiában szétziláltabb, mint nálunk). Nem a mostani PISA-kutatás volt az első, amely felhívta a figyelmet a 2010 óta tartó oktatáspolitika elhibázottságára, az irányvonal mégsem változott. Ez nem csak a politika hibája: a társadalom sem ismerte még fel, hogy a frontális oktatási modell ideje lejárt, helyét a kreativitásra, alkotásra, önálló problémamegoldásra tanító oktatásnak, a nyelvtudás és a digitális írástudás fejlesztésének kellene átvennie. A nemzetközi összehasonlító méréseken jobb eredményeket elérő országok szinte már mind leszámoltak a hagyományos tantervekkel.
"A magyar oktatási rendszer problémái mindenkin lecsapódnak: nemcsak a tanárok és a szülők, hanem a munkaadók is gyakran panaszkodnak, mert nem tudnak felvenni egy jó diplomást" - mondta Léderer Dániel. A Milestone Intézet munkatársa szerint van egyfajta konszenzus a szereplők között, hogy változás szükséges, ám a lehetséges megoldásokban már nincs egyetértés. Ő maga úgy látja, hogy a frontális oktatás megszüntetésében nagy szerepe lehet a technológia fejlődésének, az új eszközökön keresztül gyökeresen meg lehetne változtatni az idejétmúlt modellt. Ebben nagy felelőssége van a pedagógusoknak és a munkáltatóknak is - Léderer szerint a gazdasági szereplőkkel is mindenképp együtt kell működni, de nem úgy, hogy ők alakíthassák az oktatás irányvonalát (amint az például a szakképzés átalakításánál történik - a szerk.).
Kákosy Csaba egykori gazdasági miniszter, a Day One Capital cég társtulajdonosa hozzátette: akár szeretjük, akár nem, Magyarország a globalizált világ része. "Hiába tiltjuk ki az Ubert vagy üzengetünk Brüsszelnek. A magyar fiatalok az egész világgal versenyeznek, és a befektetők is oda mennek, ahol az oktatás minősége jobb. Minden változik, és a változás megkerülhetetlen. Az iskolának az élet valóságára, kihívásaira kellene felkészítenie - mondta, hozzátéve: ha a legutóbbi PISA-eredményeket veszi figyelembe és nem változik semmi, 15 év múlva még nehezebb lesz felkészült fiatalokat találnia a vállalkozásoknak."
Radó Péter minderre úgy reagált: Magyarországon szinte senki nem gondolkodik azon, milyen hosszútávú keretei legyenek az oktatásnak, hiszen még mindig a múlt problémáit próbáljuk megoldani, "a múlt démonaival küzdünk. De amíg ezeket nem tudjuk kezelni, nem is lehet hosszútávú stratégiákban gondolkodni. Az iskolarendszerünk a '80-as évek óta folyamatosan hullik szét, ehhez minden kormány hozzátett valamit. Ha sokáig görgetjük a problémákat magunk előtt, azok tovább nőnek. Az elmúlt 26 évben is a politikusoknál pattogott a labda, nem voltak túl innovatívak. Az utóbbi időben a parlament felől nem nagyon látni életképes stratégiákat" - fogalmazott.
Pedig az oktatáskutató szerint több olyan nemzetközi trend is van, amelyet követni lehetne. Például valamennyi jól teljesítő országban növekszik az oktatásban eltöltött idő aránya - ám Magyarországon ennek épp ellenkezője történik, a negatív trendhez a tankötelezettségi korhatár leszállítása adta meg a kezdőlökést. Míg 2011-ben a 18 éves korosztály 80,1 százaléka járt iskolába, 2015-re ez az arány 68,2 százalékra csökkent. Az oktatásban eltöltött idő mellett fontos az iskolai tudás átértékelése is: az ismeretek értelmezésére, alkalmazására kellene fókuszálni. "Ennek ellenére Magyarországon drámaian nőtt azoknak a fiataloknak a száma, akik a legalapvetőbb készségekkel sem rendelkeznek, funkcionális analfabéták" - mondta Radó, rámutatva: a változó munkakörök kompetenciaigénye egyre nagyobb kompetenciahiánnyal párosul. Szerinte lényegesen többet kellene a felsőoktatásba invesztálni, ám ez nem elég, a közoktatásnak is biztos alapozást kell nyújtania.
"Van pénz a rendszerben, de nem oda megy, ahova kellene" - erről már Orsós János beszélt. A sajókazai Dr. Ámbédkar gimnázium alapítója a kormány egyik büszkeségét, a közmunka programot hozta fel példaként, ahová egyre több 16-17 éves jelentkezik: szerinte az állam lényegében azért fizet a hátrányos helyzetű fiataloknak, hogy ne járjanak iskolába. Ha a kormány valóban segíteni szeretne, a néhány tízezer forintos nettó közmunkabért ösztöndíjként ajánlaná fel. Rámutatott arra is, hogy az elmaradott cigánytelepeken már-már egy afrikai falu korfájához lehetne hasonlítani a koreloszlást, nagyon sok a gyerek, kevés az idős. Azokon a településeken, ahol az Ámbédkar pedagógiai programjával megjelent, ez megváltozott: ha a roma fiatalok eljutnak a középfokú oktatásig, az első gyermekvállalás ideje is kitolódik. Orsós elmondta: az Ámbédkar egy második esély típusú iskola, ez persze nem azt jelenti, hogy a hátrányos helyzetű fiataloknak valaha is volt első esélyük. Ott, ahol olyan széles a társadalmi szakadék, mint Magyarországon, sürgősen intézkedni kellene. S hogy milyen legyen a jövő iskolája? Orsós szerint egy biztos: csak ne olyan, mint most.
