korrupció;DK;felmondás;

- Magyarország kifosztása - DK: a kormány már a látszatra sem ad

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a kormány már ott tart Magyarország kifosztásában, hogy a látszatra sem ad, ezért kilépett a Nyílt Kormányzati Együttműködés (OGP) nevű nemzetközi korrupcióellenes együttműködésből.

A  kilépéssel a Fidesz nyilvánvalóan előremenekült, hiszen a magyar történelem legkorruptabb kormányaként előbb-utóbb így is, úgy is kizárták volna az együttműködésből. Orbán Viktor miniszterelnök tiszta vizet öntött a pohárba: nem akar átláthatóságot, nem akar társadalmi részvételt, nem akar sajtószabadságot - jelentette ki Gréczy Zsolt, a párt szóvivője.

A DK szerint Orbán Viktor és "bűntársai" nagyon tévednek, ha azt gondolják, hogy a kilépéssel elkerülhetik a felelősségre vonást, mert a kormány bukása után minden egyes fideszes lopás ki lesz vizsgálva, az elkövetők pedig börtönbe fognak kerülni - jelentette ki, hozzátéve: a DK továbbra is azért dolgozik, hogy 2018-tól Magyarország újra demokratikus, európai jogállam legyen, ahol nem lehet ellopni a magyarok közös vagyonát, ahol nem lehet szegénységben tartani magyarok millióit, ahol nem lehet szétverni az oktatást és az egészségügyet.


Felső szintű stratégiai tanácsülést tart tavasszal Magyarország és Törökország, amelyen várhatóan aláírják az áfa-visszatérítések kölcsönös megkönnyítéséről, a tudományos-oktatási megállapodás kiterjesztéséről, valamint a könyvtárak és levéltárak közötti együttműködésről szóló magyar-török megállapodást - ezt a külgazdasági és külügyminiszter közölte a NATO-tagországok külügyminiszterei brüsszeli tanácskozásának második, befejező napján.