nyugdíjasok;TV2;Kósa;Erzsébet-utalványok;

- Azt hiszik, hogy ez jár? - Kósa is beszólt a nyugdíjasoknak

Mint az Erzsébet utalványok ügyében a mai fejleményekről megírtuk, a  Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke sajtótájékoztatón szögezte le: a járási kormányhivatalokon keresztül nem biztosítható a kormány által a nyugdíjasoknak juttatandó Erzsébet-utalványok kézbesítése. Ezután Lázár János  Miniszterelnökséget vezető miniszter konzultációra hívta, vagyis hát magához rendelte Boros Péternét, és visszavonulót fújt.

Arról korábban már több ízben írtunk, hogy háborognak a járási hivatalokban, amiért a kormány tervei szerint még karácsony előtt az ott dolgozóknak kellene kivinni a nyugdíjasoknak szánt utalványokat. A Közalkalmazottak és Köztisztviselők Szakszervezetének elnöke ezért azt követelte a kormánytól, hogy vonja vissza az intézkedést, és az utalványokat a postások kézbesítsék. 

Mióta a kormányfő bejelentette ezt az adományt, elindult a nagyotmondó lavina is a kormányoldalon.

Kevésbé unintelligensen direkt módon, mint most Kósa Lajos, de Kovács Zoltán szóvivő is rátett egy lapáttal a nyugdíjasok alázására, sokan már azt is annak vehették, hogy előzőleg Orbán Viktor miniszterelnök az idős emberek tiszteletéről beszélt, amikor bejelentette az egyszeri Erzsébet-utalvány- adományt. 

A Fidesz frakcióvezetőjének, a TV2 reggeli műsorában elhangzó szavairól most a hvg.hu számolt be, kiemelve, hogy a Vajna tévé - mondjuk úgy: lojális - műsorvezetője, Pachmann Péter már úgy adta át a szót Kósa Lajosnak, hogy a nyugdíjasok óriási kedvezményt kapnak. A frakcióvezető először szinte szóról szóra megismételte az ezek szerint kiválóan bebiflázott, a Kovács szóvivő által fent említett szavakat, (azért vált lehetővé a nyugdíjasoknak nyújtott egyszeri juttatás, mert nagyon jól teljesített a gazdaság, jók a költségvetés számai. (...)  nemcsak a kormány érdeme, hanem a parlamenté és a dolgozóké, mindenkié etc.) majd előjött a saját hozzáadott véleményével: Mivel a postás hozza a nyugdíjat, ha ő hozza ki az ajándék Erzsébet-utalványt is, akkor (azokban a kis buta, öreg buksi fejekben - a szerk.) az a képzet keletkezhet, mintha ez egy rendszeressé váló juttatás lenne. Márpedig még a látszatát is kerülni kell, hogy minden hónapban jár majd.

Az LMP szerint miután hétfőn személyi sérüléssel is járó baleset történt a 2-es metrón, szükség van a teljes budapesti metróhálózat biztonsági felülvizsgálatára.