Ma csak állami médiáról beszélhetünk Magyarországon, közszolgálatiról nem – jelentette ki Vásárhelyi Mária médiaszociológus a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) közös rendezvényén szombaton. A SZEF-ÉSZT Akadémia egy éve indított közéleti vitasorozata keretében ezúttal egykori és jelenleg is aktív újságírók, szerkesztők mellett történészek és társadalomkutatók próbáltak választ találni arra, mi történik az utóbbi években a magyar nyomtatott és elektronikus sajtóval és vajon az összeomlást hogy fogadja a magyar közvélemény. Vásárhelyi Mária fenti kijelentésének magyarázataként az állami média hírműsoraiban mért 91 százalékos kormányzati fölényt idézte, hozzátéve, hogy az ellenzéknek jutó 9 százalék is főként ezeknek a pártoknak a kritikájából áll.
Érthető, hogy ilyen körülmények között identitásválságba kerültek a magyar újságírók is, de hogy miként élték meg az utóbbi évek tulajdonosváltásait, a sajtószabadság nemzetközi szervezetek által mért drasztikus visszaesését, azt nem is lehet tudni, mert az utolsó ilyen típusú hazai felmérést 2006-ban tudták elvégezni a kutatók. Tíz éve a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MUOSZ) és más szervezetek még áldoztak ilyen elemzésekre, ám azóta fokozatosan erőtlenedtek el szakmai és pénzügyi értelemben is. Vásárhelyi Mária az újságírók megítélésében hosszú távon kifejezetten károsnak tartja, hogy az egykori Simicska-féle médiabirodalom zászlóshajói, a Magyar Nemzet és a Hír Tv egyik napról a másikra kormánypártiból képes volt kormánykritikussá alakulni. Ez ugyanis szerinte azt üzeni: a hírek tartalma, hogy mit és hogyan írnak, vagy filmesítenek meg, csakis attól függ, kitől kapják a fizetésüket az újságírók és már rég nincs köze a valósághoz vagy az igazsághoz.
Ez utóbbi kérdést feszegette Tölgyessy Péter is előadásában. Abból indult ki, hogy a Fidesz újbóli hatalomra kerülése óta, 2010-től új rendszerváltás zajlik, ettől pedig „rendszeridegen” a média szabadsága. Az utóbbi éveket önmaga felépítésére használta a „főhatalom”, hogy akár sok évtizedre is leválthatatlan legyen – fogalmazott a politikai elemző. Ami szerinte igazán veszélyes, az az, hogy a korábbi hasonló kísérletekkel szemben most látszólag nem egy szűk politikai kisebbség akarja ráerőszakolni a politikáját a társadalomra, hanem sikerült olyan összefüggésrendszerben tálalniuk az eseményeket, amit sok millió magyar elfogad a saját igazságaként is. A Brexit, vagy az új amerikai elnök megválasztása azt jelzi, hogy a hagyományos polgári, így a klasszikus média-értékektől való elfordulás is világjelenség, bár Tölgyessy szerint a magyar politikusok és újságírók ellentéte már 1989-ben elkezdődött.
Sajátos utat jártunk be ebben a tekintetben is, hiszen míg más kelet-közép európai országokban néhány hónap alatt omlott össze az előző rendszer, aminek hatására nagyon gyorsan eltűnt az állampárti sajtó és az abban foglalkoztatott személyek is, Magyarországon a sajtó „felszabadulása” a 60-as évektől fokozatosan következett be. Ezt a sajtónyelv átalakulásával érzékeltette az elemző, utalva a sokszor érthetetlen, bürokratikus fordulatokat felváltó „HVG-nyelvezet” térnyerésére, ami a reformértelmiség gondolataihoz kapcsolódott már a rendszerváltozás előtt. Ez a hírek megközelítésében is tetten érhető stílusváltás akkor torpant meg, amikor az MDF hatalomba kerülésével nem ez a reformértelmiség jutott szerephez – indokolta hozzászólásában Tölgyessy, hogy miért omlott össze néhány hónap alatt az Antall-kormány megítélése. Mivel a kormány megítélése szerint nem követtek el hibát, gyorsan kialakult a vélemény, hogy sajtó-összeesküvés áldozatává váltak és a hatalom felelősségáthárító álláspontja nagyon sokáig megmaradt – emlékeztetett Horn Gyula hasonló kijelentéseire is Tölgyessy.
A nagy különbség az akkori és a mostani helyzet között, hogy Antall József belekezdett ugyan a sajtószerkezet átalakításába, de Boros Péterhez vagy Orbán Viktorhoz képest „álmodozó” volt – ahogy azt többen is gondolták róla. A Fidesz elnöke már akkor is a sajtóelit megszüntetésében gondolkodott és hozzálátott saját sajtója kiépítésének. Ez is szerepet játszott az 1993-94-es „rettenetes médiaháború” kirobbanásában – hangzott az akkor még SZDSZ színekben politizáló elemző értékelése. Amikor pedig a sikerre készülő Orbán a következő választáson alig jutott be a parlamentbe, véglegesen eldöntötte, hogy tűzzel és vassal, de megteremti saját média hátterét. A baloldal ebben még segítette is, amennyiben nem áldozott pénzt a saját sajtó kiépítésére vagy legalább a meglévő szerkesztőségek anyagi támogatására.
Elöl a szakszervezeti vezetők, mögöttük sok aktív és nyugdíjas újságíró volt kíváncsi a médiaelemzésekre FOTÓ: TÓTH GERGŐ
Tölgyessy szerint a Népszabadság leszálló ága már a Horn-kormány alatt elkezdődött, mert a lapot az akkori vezetés is ellenfélnek gondolta. Ráadásul a baloldali értelmiség is egyre távolabb került saját pártjától, a Népszabadság egyfajta szubkultúra megtestesítője lett, s a média helyzetét az is rontotta, hogy a nemzetközi médiatőke magyarországi befektetései és hirdetési dömpingje hamar lecsengett, magyar sajtótőke pedig nem alakult ki. Mindezek hatására általánossá vált a két táborra szakadt sajtóban az az alapállás, hogy senki nem mond igazat, de „mi a jóért hazudunk”, a másik tábor meg a „rosszért” teszi ugyanezt.
Orbán azt is bekalkulálta a saját sajtórendszer kialakításába, hogy szükség van biztonsági szelepekre, egyrészt az ország nemzetközi megítélése miatt, másrészt a hazai lázongások csillapítására. Amíg a 444.hu vagy az Átlátszó friss nyelvezettel és látványosan megírja a Fidesz körüli korrupciós ügyeket és ezzel lecsillapítja a harcos ellenzőket, addig nem lesz nagy baj – véli a miniszterelnök. Közben pedig a kormánypártokat segíti, hogy a demokratikus ellenzék láthatóan lemondott a kisemberekről és a saját elitjéhez képes csak szólni.
Tölgyessy azt reméli, ezen a téren mégis bekövetkezhet a fordulat, ami képes lesz megakadályozni a végletes Fideszes médiatúlsúly állandósulását, bár ehhez a mostaninál biztosan több pénzre lenne szüksége az ellenzéknek. Erre már abból a kutatásból lehet következtetni, amelynek néhány részletét Hann Endre, a Medián vezetője ismertette a SZEF-ÉSZT Akadémia hallgatóságával. A közvélemény-kutató arra mutatott rá, hogy nemrég elkészült kutatásaik szerint folytatódott az írott sajtó visszaesése és a televíziók erősödése az emberek médiafogyasztási szokásainak átalakulásában. Másfél év alatt egyharmaddal csökkent a nyomtatott lapok példányszáma, de az is igaz, hogy ezek olvasótábora abban az értelemben rugalmatlan, hogy nem pártolnak el kedvenc újságjuktól azonnal, ha annak kiadása más kezekbe kerül, mint korábban. Erre épít a következő választásig Orbán is.
A társadalmi nyilvánosságról és a hazai médiarendszerről tartott rendezvényen recept nem hangzott el, bár visszatérő gondolat volt az ellenzék felelőssége a fideszes médiatúlsúly kialakulásában.
