gázolás;Napkor;

Fotó: police.hu

- Gázoló sofőrt keres a rendőrség

Keressük annak a kistehergépkocsinak a sofőrjét, aki Napkoron elütött egy gyalogost, majd segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt - olvasható a rendőrség honlapján

Egy eddig ismeretlen sofőr november 8-án 16 óra 30 perc körül az általa vezetett ismeretlen hatósági jelzésű, feltehetőleg Mercedes Vito típusú, sárga színű kistehergépkocsival közlekedett Napkor Kállói utcán, a Kossuth utca felől a Petőfi utca irányába. A gépkocsivezető a Kállói út 8. szám előtt a jobb oldali visszapillantó tükrével nekiütközött egy vele azonos irányba haladó gyalogosnak. Az ütközés következtében a 36 éves nő könnyű sérüléseket szenvedett. A jármű sofőrje a baleset bekövetkezése után a helyszínről megállás és a tőle elvárható segítségnyújtás nélkül elhajtott a Petőfi utca irányába - írja a police.hu.

Lángra kapott egy faház és a körülötte lévő aljnövényzet Budapest III. kerületében, az Őzsuta utcában vasárnap. A tűzoltók az oltási munkálatok közben egy elszenesedett holttestet találtak - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.