Zala;Szlovénia;betörés;

- Szlovéniába jártak át betörni - Lebuktak

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a három kaposvári férfit, aki az elmúlt napokban szlovéniai házakba betörve arany ékszereket és több ezer eurót lopott el - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

A három gyanúsított októberben két zalaegerszegi házba is behatolt, de az egyik házban megzavarták őket, a másikból pedig nem vittek el semmit.  A 32 éves, a 39 éves és a 42 éves férfi ezután november végén három szlovéniai településén négy lakásba tört be a teraszajtón keresztül. A betörők több ezer eurót, valamint arany ékszereket loptak el, de amikor a nagykanizsai rendőrök még aznap este ellenőrzésre megállították őket, egy kesztyűbe elrejtve előkerült a nagy mennyiségű készpénz, majd a többi zsákmány is. A három kaposvári férfi ellen lopás miatt indult nyomozás, a bíróság pedig mindhármukat előzetes letartóztatásba helyezte.

A létavértesi határrendészek a gépjárművet a tulajdonos és a határon várakozók segítségével eloltották - írja honlapján a rendőrség.