betegség;Pintér;rendőrök;párbeszéd;határok;viszonyok;

Magyarország - 2015 szeptember katonák érkeznek egy határellenőrzést ponthoz  - fotó: Jeff J Mitchell / Getty Images

- Rejtélyes fertőzés betegíti a határon dolgozó rendőröket?

Sorra lettek betegek a határon dolgozó rendőrök, többen karanténba kerültek -  hívja fel a figyelmet közleményében a Párbeszéd a szakszervezetek beszámolóira hivatkozva.  A párt azonnali vizsgálatot sürget, és választ vár Pintér Sándortól, hogy az elmúlt több mint egy évben miért nem sikerült garantálni a lent dolgozók biztonságát. 

Mint a dokumentumban írják, korábban a Párbeszéd már többször felhívta fel a figyelmet arra, hogy a határokon szolgáló rendőrök ellátását képtelen biztosítani a kormány. Fából tákolt kalyibák, elmaradt fizetések, ki nem fizetett túlórák, szén-monoxid mérgezés, és most egy rejtélyes fertőzés nehezíti az ott dolgozók munkáját. A szakszervezetek szerint az ellátás ismét akadozik, az élelmezést például a helyi CBA segítségével tudják csak megoldani. A mostani járványt pedig egyelőre nem tudni, mi okozta. A beszámolók alapján a higiénés körülmények, vagy élelmiszermérgezés miatt kellett karanténba zárni több tucat rendőrt.

A Párbeszéd az azonnali vizsgálat követelése mellett arra is felszólítja a kormányt, hogy most a határszolgálatra elkülönített több mint 50 milliárdból először az ott dolgozók körülményeit tegye rendbe, ne újabb műszaki eszközökre és kerítésre költse el a pénzt.

BM: ne vezessék félre a közvéleményt!
Az ország déli határain szolgáló rendőri állomány biztonsága garantált, ellátásuk folyamatos, az illetményeket és a túlórákat rendben kifizetik, szén-monoxid-mérgezés nem történt - közölte a Belügyminisztérium (BM) csütörtökön az MTI-vel. A BM közleményében egyúttal arra szólította fel a Párbeszédet, hogy ne vezesse félre a közvéleményt. Korábban a Párbeszéd - egyébként a szakszervezetek információira hivatkozva -  közleményében azt sürgette, hogy Pintér Sándor belügym iniszter garantálja a határon dolgozó rendőrök biztonságát. 
A belügyi tárca közleménye szerint a párt közleményének "minden sora hazugság", az ország déli határain szolgáló rendőri állomány biztonsága garantált, ellátásuk folyamatos. Az illetmények és a túlórák kifizetése rendben történik, szén-monoxid-mérgezés nem történt. A rendőrség vezetése folyamatosan javítja a szolgálatot ellátó állomány szolgálati és munkakörülményeit.



A kormány nem személyi ügyként tekint Gyárfás Tamás úszószövetségi elnök lemondására, abban érdekelt, hogy a jövő évi világbajnokság minél sikeresebb legyen - mondta Lázár János a Kormányinfón.