A huszonhat levél és hat levelezőlap többek közt bemutatja a 20. század egyik legfontosabb osztrák írójának személyiségét, véleményét a zsidóságról és a cionizmusról, az irodalomról és a könyvkiadásról. Az 1881-ben, bécsi zsidó családban született Stefan Zweig 1921-ben írta első válaszlevelét a tizenhat éves Hans Rosenkrantznak, aki az akkor Németországhoz tartozó Königsbergben, a mai Kalinyingrádban élt. Első levelében a német zsidó fiatal tanácsot kért híres példaképétől, hogy miként váljék maga is íróvá.
Zweig a hittel kapcsolatban is írt a fiúnak, és kifejtette neki, hogy szerinte nem kell szégyellnie a zsidóságát, mint ahogy büszkének sem kell lenni rá, "de elég bátornak kell lennünk megmaradni a hitünkben". Az író óva intette fiatal ismerősét a Palesztinába meneküléstől, de a cionizmus atyja, Herzl Tivadar iránti csodálatáról számolt be egyik levelében. Egy másikban idegen nyelvek tanulására, és hosszas külföldi utazásra buzdította őt. Stefan Zweig többször találkozott ifjú rajongójával, és többféleképpen segítette őt, például amikor könyvkiadót alapított, író barátait hozzá irányította munkáik megjelentetésére. Levelezésük 1933-ban, Hitler hatalomra kerülésének évében zárult le. Hans Rosenkrantz végül lemondott irodalmi ambícióiról. 1933-ban feleségével és mostohalányával az akkori Palesztinába költözött, ahol a brit hadsereg Zsidó Brigádjával harcolt a második világháborúban.
Később elvált és a Háárec és a The Jerusalem Post című lapoknak dolgozott újságíróként, majd 1956-ban önkezével vetett életének. Mostohalánya azóta őrizte az irodalomtörténeti jelentőségű írásokat. A nemzeti könyvtárnak elmondta, hogy művészetkedvelő mostohaapja nemcsak Zweiggel, hanem Thomas és Klaus Mann-nal is levelezett.
Stefan Zweig Ausztria 1938-as náci bekebelezése után előbb Angliába, majd az Egyesült Államokba emigrált, és végül 1941-ben Brazíliába költözött, ahol egy évvel később feleségével együtt öngyilkos lett.
