6.oldal;függetlenség;szakszervezetek;múltidéző;

- Valóban független szakszervezeteket!

A vasárnapi Népszabadság-ban »Szervezzük a pártot« címmel közöltek vezércikket. Nem feladatunk a párt lapjának vezércikkét elemezni, értékelni. Csupán egy félmondatnyi, de igen elgondolkoztató kijelentésével akarunk vitatkozni ezúttal. A cikk utolsó saraiban a többi között ez áll: »Érvényesítsük befolyásunkat a szakszervezetekben...« (t.i. a Magyar Szocialista Munkáspárt befolyását.)

Aki itt élt az elmúlt tizenkét év alatt, tapasztalhatta, hogyan sorvasztotta el a szakszervezetek önállóságát a párt »-befolyása«. Rákosiék jóvoltából odáig fajult a dolog, hogy a szakszervezetek emiatt, többek között, éppen legfontosabb feladatukkal, az érdekvédelemmel foglalkozhattak a legkevesebbet. Érvként felhozhatja bárki, hogy az újjászervezett párt, az (MSZMP e téren is szakítani akar az MDP káros politikájával. Nincs okunk kételkedni ebben a jószándékban. Az is természetes, hogy az MSZMP tagjai is munkát — és bizonyára jó munkát — végeznek majd a szakszervezeteikben. De sajnos a befolyásolás a párt korábbi gyakorlatában valami egészen mást jelentett.

Az új, most megérlelődött és kialakult szakszervezeti program lényege: pártoktól és a kormánytól független szabad szakszervezetek létrehozása. Ha ma még csak a kezdeti lépéseket teszik ezek a szakszervezetek, elvesztett tekintélyük helyreállítása csakis függetlenségük szilárd megőrzése révén érhető el.

A magyar kormány relatíve keveset költ oktatásra, így fontos lenne, hogy a rendelkezésre álló forrásokat jól költsék el - erről is beszélt Andreas Schleicher, az OECD szakértője, miután tiszteletét tette a kormány köznevelési kerekasztalánál. Figyelmeztetése nem légből kapott, az Európai Bizottság oktatási jelentéséből ugyanis az látszik, hogy a legtöbb pénz nem közvetlenül iskolai oktatásra, hanem olyan "egyéb" beruházásokra ment el, mint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Ludovika Campus tatarozása, a pedagógusminősítés, a tanfelügyelet és az iskolák feletti állami kontroll rendszerének kiépítése. Radó Péter oktatáspolitikai elemző a tiltakozások újbóli felerősödésére számít.