Kezdem érteni Rogán Antalt. A napokban még azon háborogtunk, hogy úgy titkolja a kormányzat reklámköltéseinek összegét és a pénzosztás mikéntjét, mintha a milliárdokat a saját zsebéből kellene kifizetnie. Pedig csak arról van szó: nem kell mindent látnunk.
Rogán miniszter úgy gondolkodik, akár a világ legnagyobb cégeinek csúcsmenedzserei: ha kiderül, mennyi pénz folyik ki az egyik csatornán, abból ki lehet következtetni a többi útját is. Ott van mindjárt Timothy Cook, az Apple elnöke, aki kerek perec kijelentette, nem kívánja a nyilvánosság orrára kötni, mennyi pénzt költ reklámra a cége. Októberben nyújtották be éves pénzügyi jelentésüket az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdebizottságának, de abban egy betű sem szerepelt a hirdetési költségeikről. A világ egyik legtekintélyesebb piacelemző cége elég rossz néven vette ezt, mert szerintük az Apple hirdetési költségeinek követéséből ki lehetett kalkulálni a vállalat bevételeit. Tavaly rekordmennyiségű pénzt költöttek reklámokra, 1,8 milliárd dollárt, ami hatszor annyi volt, mint 2014-ben, s ki tudja, mekkora 2016-ban a reklámbüdzsé. Kényes pont, ami miatt kritika érheti a vállalat vezetését.
Szóval Rogán Antal pontosan képben van. Nem szabad csak úgy kifecsegni országnak-világnak, mennyi pénzt juttatnak a kormánylapoknak, a baráti médiának, a kedves szomszéd bizniszének, mert abból csak baj lehet. Jobb mindent titkosítani, akkor nem kell magyarázkodni sem.
Amit a szem nem lát, az a szívnek nem fáj, mondogatta anyósom. Igaz, ezt nem egészen arra értette, amire Rogán Antal.
