New York;sakkvilágbajnoki döntő;Szergej Karjakin;Magnus Carslen;

Szergej Karjakin
FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/JASON KEMPIN

- Közeleg a szenzáció a sakk vb-n

Egyre közelebb a világszenzáció a sakk világbajnokságon, a világbajnok Magnus Carslen ugyanis kifuthat az időből, s könnyen lehet, hogy az orosz Szergej Karjakin ülhet a sportág trónjára.

A kilencedik parti döntetlennel végződött, így az orosz továbbra is 5:4-re vezet. „Rendkívül nehéz mérkőzés volt, számos nehéz helyzettel tarkítva. Csak arra gondolhatok, hogy a hátralévő három partiból egyet meg kell nyernem” – közölte kissé csalódottan Carlsen.

Karjakin ugyan előnnyel várta a kilencedik partit, de szó sem volt arról, hogy védekező taktikát választott volna. Végig támadott fehér bábuival, a norvég azonban sikeresen védekezett. Karjakin spanyol megnyitással kezdett, ez már szinte szokássá vált a vb-ken, hiszen ötödízben láthattak az érdeklődők ilyen nyitást. A világbajnok Carslen arhangelszki változattal kísérletezett, sikertelenül: Karjakin felkészült erre az eshetőségre. 22 lépés lényegében a „nagykönyv” szerint zajlott, ám ezután Carslen került előnyösebb helyzetbe. Karjakin gyalogelőnyös végjátékot választott, esélye is volt a győzelemre, értékelt a német Die Welt, Carlsen azonban javított, így maradt az orosz számára igencsak kedvező döntetlen.

Összesen 12 összecsapást rendeznek az amerikai metropoliszban, ám hamarabb is véget érhet a viadal, amennyiben Karjakin idő előtt megszerezné a 6,5 pontot, azaz egyszer nyer, egyszer pedig döntetlent játszik. Carlsennek erre már biztosan nincs esélye.

Carlsen egyébként alighanem nehezen dolgozná fel a kudarcot, hiszen a számára vereséggel végződött nyolcadik mérkőzés után meg sem jelent a sajtótájékoztatón, amiért tíz százalékot levonnak végső prémiumából – írja a chess.hu.

Vége, nincs tovább: a vasárnap magyar idő szerint 14 órakor (Tv.: M4 Sport) elrajtoló Abu-Dzabi Nagydíj után pont kerül a napjaink Forma-1-ét uraló két versenyző, a világbajnokságot vezető Nico Rosberg és címvédő csapattársa, Lewis Hamilton hadakozásának a végére, azaz eldől, ki lesz a 2016-os idény világbajnoka.