Szlovákia;Külügyminisztérium;TI;

- Botrány a külügyminisztériumban

A pozsonyi külügyminisztérium két volt alkalmazottja azt állítja, hogy a tárca túl drágán és nem átlátható módon szervezte meg Szlovákia uniós elnökségével kapcsolatos rendezvényeit. A külügy és az érintettek mindent tagadnak. A Transparency International Slovensko vizsgálatot sürget – írja a pozsonyi Új Szó.

Zuzana Hlávková, a külügyminisztérium volt előadója a Transparency International Slovensko (TIS) blogján figyelmeztetett arra, hogy a tárca Szlovákia uniós elnökségével kapcsolatos legnagyobb rendezvényeit egy előre kiválasztott cég túl drágán szervezte meg. Az eredetileg tervezett programokat és a költségvetést Zuzana Ťapáková, a Markíza tévé korábbi igazgatójának színrelépését követően módosították a tárcánál, akivel – Hlávková információi szerint – Robert Fico kormányfő javaslatára szerződött a tárca. „Nyomást gyakoroltak ránk, hogy az eredeti projekteket az ő elképzelései alapján módosítsuk, így viszont jelentősen megugrottak a költségek” – mondta Hlávková.

A volt alkalmazott szerint a hivatalosan prezentált 200 helyett több mint 300 ezer euróba került az uniós logót bemutató rendezvény, amely ráadásul gyakorlatilag azonos volt a Smer 2015-ös közgyűlésének kulturális programjával. Mindkét akciót ugyanaz a cég szervezte. Hlávková szerint manipulálták a megbízásokat, a szerződéseket és a helyszínek kiválasztását, indokolatlanul mellőzték a közbeszerzési eljárást. Hasonló praktikákkal szervezte meg a külügyi tárca az uniós elnökség két – a VIP-vendégeknek, valamint a nyilvánosságnak szánt – nyitókoncertjét is.

Egyre élesedik a kampány a francia jobboldal előválasztásának második, vasárnapi fordulója előtt. Az első fordulóban Francois Fillon, aki Nicolas Sarkozy elnöksége alatt miniszterelnök volt, 44,1 százalékot szerzett, míg a korábban szintén kormányfőként tevékenykedő Alain Juppé, akit előzőleg a voksolás favoritjának tartottak, 28,5 százalékos eredményt ért el.