Franciaország;elnökválasztás;jobboldal;előválasztás;

- Élesedő kampány

Egyre élesedik a kampány a francia jobboldal előválasztásának második, vasárnapi fordulója előtt. Az első fordulóban Francois Fillon, aki Nicolas Sarkozy elnöksége alatt miniszterelnök volt, 44,1 százalékot szerzett, míg a korábban szintén kormányfőként tevékenykedő Alain Juppé, akit előzőleg a voksolás favoritjának tartottak, 28,5 százalékos eredményt ért el.

A mindent eldöntő forduló előtt élesedik a szópárbaj Fillon és Juppé között. Utóbbi a korábbiakkal szemben ezúttal „bekeményített”, s felszólította Fillont, nyilatkozzon arról, hogyan vélekedik az abortuszról. Előkerült ugyanis egy olyan felvétel, amely júniusban készült, s a művi terhességmegszakítást alapjognak nevezi. Fillon erre azt mondta, nem ezt akarta mondani. Nem támogatja az abortuszt, de nem is korlátozná az ezzel kapcsolatos jogot. Egyben azt is hozzátette, nem gondolta volna azt, hogy ellenfele ilyen mélyre képes süllyedni. A France Info rádió emlékeztetett arra, hogy Fillon 2014-ben bírálta a baloldali kormányt, amely tovább könnyítette az abortuszt.

Fillont egy másik oldalról s támadás érte. A jobboldali Nathalie Kosciusko-Morizet, aki szintén indult az előválasztáson, a Franceinfo TV megkeresésére megerősítette, Fillon azért nem akarta egykor kormányában alkalmazni, mert áldott állapotban volt, Hozzátette, ma már nem akwr foglalkozni ezzel a kérdéssel, mert Fillon időközben bocsánatot kért mindezért.

A volt kormányfőt bírálatokkal illette a centrista MoDem párt vezetője, Francois Bayrou. Neki a Fillon által tervezett liberális gazdaságpolitika nem tetszik, amely akár félmillió közalkalmazott menesztését vonhatja magával, illetve felszámolná a 35 órás munkahetet.

Közben Vlagyimir Putyin szóvivője azt közölte, bízik abban, hogy Fillon esetleges megválasztásával javulna Moszkva és Párizs viszonya.

Továbbra is drámai a helyzet a szíriai Aleppóban. Egy hét szűnni nem akaró erőszak során 150-en vesztették életüket – közölték aktivisták.