Nagy erővel találkozott hétfőn Nisben a magyar és a szerb kormány. Mindez arra ösztökélte Aleksandar Vucic miniszterelnököt, hogy azzal a már-már meghaladhatatlan jelzővel illesse a két ország viszonyát: történelmi csúcson van. A gerincesség szép sikere ez, nem egészen másfél évvel azután, hogy ugyanő még Auschwitzot és Magyarország szégyenét emlegette az egyszerű gyoda láttán.
Mindegy, az ember esendő, főként, ha politikus és kerítés is maradt. Sőt, ugyanaznap, amikor Orbán Viktor a szerbek kebelére borult, és viszont, a gyoda még gyarapodott is. Nem érdemes azon töprengeni minek, ha már egyszer felértünk a történelmi csúcsra, mert egyrészt a magyar kormányfő június közepén elhatározta, amit elhatározott, másrészt a csúcsról úgysem látni el a kerítésig, amit tíz kilométeres szakaszon mintának felhizlaltak. A Bács-Kiskun megyei Bácsszentgyörgy és Gara között, csak hogy a szerbek lássák, milyen fasza gyerekek vagyunk mi, és hogy Vucic fejében végleg elporladjon Auschwitz, meg a szomszéd szégyene.
Ez a kerítés nem csupán nagyra törő, de szegényes gyoda. Lassan túltesz mindenen, a KZ-k áramvonalas drótjain, de még a berlini falon is. Műszakilag furmányosan áll a gyodából, a kerítésből, az árokból, a manőverútból és az okos kerítésből, amelyen 10-15 centiméterenként szenzorok érzékelik, ha valaki hozzájuk ér. Telepítenek majd még hő- és mozgásérzékelő kamerákat is, csakhogy a magyar kormányfővel senki migráns ne viccelhessen. Nehogy már a gyerekei és az unokái megkérdezzék egyszer tőle, miért engedte, hogy a menekültek megváltoztassák az ország kultúráját, mint ő maga mondja. Most, hogy ezt már nem kérdezhetik, már csak azon töprengünk: megváltoztatta-e a kormányfő maga ezt a kultúrát, menekültek nélkül?
Valamikor naivan azt hittük, hogy érvekkel meg lehet győzni ezt a hatalmat, ne csináljon ketrecet az országból, ha már egyszer annak idején élen jártunk a vasfüggöny lebontásában. Már csak nyelünk egyet. Mondanánk: történjék bármi, ezt a tíz kilométeres mintaszakaszt soha ne bontsa el az utókor. Hanem a rendszer bukásának minden, ma még beláthatatlan évfordulóján, koszorúzáson meditáljon e törpe kor szabadsághiányának emlékezetén.
