Az öreg parasztbácsi kora reggeltől az esti zárásig ácsorog a zsiráf ketrece előtt, és csak csóválja, csóválja a fejét. A rendész egy ideig nézi, aztán megpróbálja kitessékelni. Az öreg hátranéz, és azt morogja: jó, jó, de ilyen állat biztosan nincs… Ez a vicc jutott az eszembe, amikor olvastam a Magyar Tudományos Akadémia kutatóinak legfrissebb jelentését a magyar társadalom általános állapotáról.
Hogy az egészségünk a béka feneke alatt van, tudjuk. Az oktatási rendszerünk fabatkát sem ér, tudomásul vettük. A társadalom politikailag annyira megosztott, amennyire egyetlen más európai nemzet sem. Pesszimizmusunk példátlan, azt sem hisszük el, amit a saját bőrünkön tapasztalunk. Nem bízunk abban, hogy a rendőrség meg tud védeni minket a csibészektől. Az ötcsillagosnak mondott TEK mellett jöhetnek-mehetnek az országban évtizedek óta körözött milliárdos bűnözők.
Lassan ott tartunk, hogy azt sem lehet elhinni a politikusainknak, amit kérdeznek, hát még azt, amit mondanak. A miniszterelnök büszkén hirdeti, ne törődjünk azzal, mit beszél, csak a tetteire figyeljünk. Minél több disznóság derül ki az embereiről – hazugság, lopás, korrupció – ő annál erősebben bízik bennük. Az LMP üdvöskéje újabb és újabb korrupciót leplez le. Gyanús. Fideszes volt, ki súg neki? A szélsőjobbos párt esküszik, isten úgyse, semmi baja a cigányokkal, csak a felemelésükért küzd. Közük nincs gárdához, betyárokhoz, semmilyen sereghez...
A tudósok úgy látják, a magyar fiatalok jobbára még hisznek az intézményeknek, embereknek, az idősek kevésbé. Ők már tudják, olyan állat mifelénk a bizalom, amilyen nincs is.
