Hirdetések;alvilág;Portik Tamás;

A kép egy korábbi tárgyaláson készült. FOTÓ: Tóth Gergő

Portik megúszhatná az életfogytiglant

Politikusok anyagi megsegítéséről, politikai indíttatású robbantásokról, az alvilág szereplőinek küzdelmeiről beszélhetne Portik Tamás, ha akarna. Egyelőre azonban ott tart, hogy szerinte ártatlanul börtönözték be, és ezért a belügyminisztert tartja felelősnek - írja a Magyar Idők.

Még nincs ötvenéves Portik Tamás, aki négy évet már letöltött 15 éves fegyházbüntetéséből. Radnai László korábban azt vallotta, hogy Prisztás József milliomos vállalkozót ingatlanvita miatt ölette meg 1996-ban. Portik a felbujtásért kapott ítéletből másfél évet a szegedi Csillagbörtönben ült, most Sátoraljaújhelyen tartják fogva, ám nem lehet tudni, mikor szabadulhat. Az Aranykéz utcai robbantás megbízójaként hamarosan a másodfokú bíróság elé állhat, és az ügyészség életfogytiglant kért rá, vádalkut azonban nem köthet. A magyar jogrend szerint erre ugyanis csak abban az esetben van lehetőség, amikor a terhelt a saját ügyénél súlyosabb bűncselekmény bizonyítását segíti elő, a gyilkosságnál pedig nincs súlyosabb megítélésű ügy.

Ha Portik együttműködne a hatóságokkal, vélhetően könnyíthetne fogva tartásának körülményein, az pedig nem mindegy számára, hogy valódi életfogytiglant, vagy esetleg olyan életfogytiglani ítéletet kap, amiből mondjuk 25 év múlva feltételesen szabadulhat. 

Portik ügyeiben Radnai László a koronatanú. A kecskeméti maffiaperben 12 éves fegyházat kapott Radnai „régi bútordarab” az éjszakai életben, aki állítólag még a Kádár-rendszerben figyelt fel az ifjú tehetséges betörőre, akit egy időben patronált is. Radnai Portik elfogása óta folyamatosan az egykori patronáltjára vall különböző ügyekben.

Múlt héten csütörtökön is Portik Tamást emlegette a Lakatos Csaba 1996. november 13-i meglövése ügyé­ben tett tanúvallomásában. Megemlítette, csodálkozik azon, hogy az ügyészség nem vádolta meg Portikot a Fenyő-gyilkosság ügyében: „Talán Rohác az ujjából szopta ki, hogy Fenyő Jánost fejbe kell lőni? Erre valaki nyilván utasította”– vélte Radnai. A Fenyő Jánost megölető megbízó nincs a vádlottak padján. Kérdés, hogy a 90-es években titkosszolgálati kapcsolatokkal rendelkező Portik akar-e bizonyító erejű információt mondani a megbízóról.

Az is izgalmas lehet, hogy Portik milyen információkkal rendelkezik az 1998-as országgyűlési választások előtti politikai indíttatású robbantásokról, tud-e arról, hogy miféle kapcsolatok voltak a szlovák és a magyar titkosszolgálatok között a 90-es években, és mi közük volt a magyarországi merényletekhez.

További részleteket itt olvashat!

A nyomozók szerint ifjabb Győrkös István és társai migránsok megtámadását tervezte – tudta meg a Bors.