rablás;álrendőrök;

- Álrendőrök raboltak ki idős embereket

Elfogott a rendőrség két férfit, akik - magukat rendőrnek kiadva - kiraboltak két idős férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A két férfi magát rendőrnek kiadva még november 14-én reggel ment be a XIII. kerületi lakásba, az ott tartózkodó két idős férfit megfenyegették és megkötözték, majd átkutatták a lakást, és készpénzt, mobiltelefont, illetve laptopot vittek el. A rendőrök azonosították a gyanúsítottakat, és két nappal az elkövetést követően otthonában elfogták az 53 éves T. Zoltánt, társával szemben pedig elfogatóparancsot bocsátottak ki.

A másik gyanúsítottat, az 50 éves B. Andrást azt követően fogták el, hogy november 19-én a 6-os villamoson elvette egy alvó férfi mobiltelefonját, majd leszállt a járműről. A bűncselekményt a villamoson tartózkodó XI. kerületi rendőrök észrevették és a helyszínen elfogták a férfit.

A két férfit fegyveresen elkövetett rablással gyanúsítják, T. Zoltánt a bíróság már előzetes letartóztatásba helyezte, B. András előzetes letartóztatását pedig kezdeményezte a rendőrség.

Halálra gázolt egy férfit a Budapest-Déli pályaudvarra tartó gyorsvonat vasárnap délután Kelenföld és Nagytétény között - közölte a Mávinform a honlapján.