Százak rótták le kegyeletüket Kocsis Zoltán kétszeres Kossuth-díjas zongoraművész, karmester ravatalánál a Liszt Ferenc Zeneakadémián. A Nemzeti Filharmonikus Zenekar főzeneigazgatójától szombaton reggel nyolc és dél között búcsúzhattak el tisztelői, akik a család kérésére egy szál fehér rózsát vagy kardvirágot tettek a művész felravatalozott koporsója elé.
A világhírű alkotó tisztelői tíz óra után is tucatjával érkeztek, hogy végső búcsút vegyenek Kocsis Zoltántól. A gyászolók a Liszt Ferenc tér felől, a főbejárat melletti kapun juthattak be a ravatalhoz. A kordonnal elkerített hátsó ajtó környékén lapunk arról kérdezett néhány távozó, illetve érkező gyászolót, hogy mit jelentett neki Kocsis Zoltán. Egyikük úgy fogalmazott: szerinte az, ahogyan Kocsis Zoltán játszott, világklasszis teljesítmény volt, a közönség minden percét élvezte. Chopin-szerzeményt az elmúlt évtizedekben más nem tudott megtölteni olyan szenvedéllyel, élettel. Rajta keresztül megelevenedett a zene, mondta.
"Azért éreztem úgy, hogy személyesen is le kell rónom a kegyeletemet, mert körülbelül harmincöt éve járok Kocsis Zoltán koncertjeire, ezek a legnagyobb zenei élményeim. Egy valódi, tündöklő csillag volt a zenei élet egén. Tüneményes személyiség távozott: személyes és zeneművészi vonatkozásban is. Nem szoktam temetésekre járni, de az a minimum, hogy itt, a Zeneakadémián elbúcsúzom tőle" – árulta el lapunknak Ágnes, aki hozzátette, a legjobban azt szerette, ahogyan Kocsis egy Brahms-szonátát, az Opus 5-öt játszotta.
A gyászolók közül kitűnt egy hölgy, aki bottal járó idős asszonnyal érkezett a Liszt Ferenc térre. Kanti Éva lapunk érdeklődésére elmondta, kilencvenéves édesanyja mindenáron szeretett volna elhelyezni egy szál virágot Kocsis Zoltán ravatalánál. "Nagyon tiszteltük, szerettük, éppen ezért nagyon lesújtott a halálhír. Leginkább a csillogó zongorajátékát szerettem, de karmesterként is szépen megállta a helyét. Azt hittem, négy évvel ezelőtti komoly szívműtétjét követően helyre jött. Aztán kiderült, hogy baj van, de azt, hogy ilyen nagy, nem sejtettük" – mondta.
A Kocsis Zoltántól búcsúzók között voltak zenésztársai, tanítványai is. A zárt körű búcsúztatást a Zeneakadémia előtt elhelyezett közepes méretű kivetítőn, valamint a Duna televízióban élőben követhették a zenebarátok. A búcsúztató a Nemzeti Filharmonikus Zenekar előadásával vette kezdetét. Kovács János vezényletével Mozart Requiemjét, elhunyt vezetőjüknek dedikálva, a Zeneakadémia teljesen üres hangversenyterme előtt játszották. A drámai indítás után búcsúztak beszédeikkel a meghívott közjogi méltóságok és a világklasszis zeneművészek.
Áder János köztársasági elnök arról beszélt, hogy Kocsis nem pusztán a magyarok kedvence, hanem a zenei világ élvonalának megbecsült tagja volt. Szólt arról is, hogy a fiatalon befutott művész már tizenegy évesen tisztábban, őszintébben játszotta Bach zongoradarabjait, mint sok érettebb korú pályatársa. Áder személyes hangvételű gyászbeszédében emlékeztetett arra is, hogy Kocsis Zoltán idővel Bartók Béla "odaadó követévé" vált a nagyvilágban, de többek között Strauss, Liszt és Mozart műveit is egyedi hangon adta elő vagy vezényelte. Azt is mondta, Kocsis képes volt arra, amire csak kevesen: játszott és vezényelt egyszerre. Búcsúztatójában kitért arra is, hogy Kocsis november 6-án, éppúgy hatvannégy évesen hunyt el, mint Bartók Béla, és mindketten "maradandó nyomot, örök zenét, örök jelen időt" hagytak ránk.
Különösen megkapó pillanata volt az emlékezésnek, amikor Kurtág György kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző és zongoraművész lépett a pulpitushoz, hogy elbúcsúztassa egykori legtökéletesebb tanítványát. A februárban 90. életévébe lépett nagyság rövid néma szünet után azzal kezdte búcsúztatóját, hogy azt mondta, furcsa helyzetbe került, mert a természet azt diktálná, most Kocsis Zoltán álljon a ravatala felett, s nem fordítva.
"Egy hozzád fogható formátumú zongoraművész általában először a saját karrierjét építi. Te, mint egy jó államférfi, kiemelted és megvalósítottad a legfontosabb tennivalókat az egész magyar zenei életben és kultúrában" - folytatta. A megrendült, de méltósággal gyászoló Kurtág említette azt is, Kocsis Zoltánnak köszönhető, hogy Bartók elkezdett közkinccsé válni. Kiemelte, hogy a művész "hatalmas szorgalommal és hangyatürelemmel" adta közre a zeneszerző zongorajátékának fennmaradt felvételeit, ezzel bizonyítva azt, hogy Bartók Béla zongora virtuóz is volt. Kurtág György a tanítványból baráttá vált alkotótárs méltatásában kitért arra is, hogy Kocsis Zoltán – ahogyan ígérte – élete végéig dolgozott. Éppen megérte legutolsó lemezének elkészültét, amelyen Kelemen Barnabás Liszt-díjas hegedűművésszel dolgozott együtt. "Itt élsz tovább a szeretetünkben" – zárta elérzékenyülve búcsúbeszédét Kurtág, aki még azt is mondta, Kocsis révén minden zenemű gyémánttá lett.
A búcsúztatón beszédet mondott Kovács Géza, a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatója és Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora, továbbá Mocsári Károly zongoraművész és Perényi Miklós gordonkaművész. A megemlékezést a helyszínen hallgatta Orbán Viktor kormányfő, Schmitt Pál volt köztársasági elnök, Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója, Mága Zoltán hegedűművész, Presser Gábor zeneszerző, előadóművész valamint Rockenbauer Zoltán művészettörténész-etnológus, Szőcs Géza költő, miniszterelnöki kormánybiztos.
Kocsis Zoltánt a búcsúztatást követően családi körben helyezték örök nyugalomra a Farkasréti temetőben.
