marihuána;TEK;

Forrás: police.hu

- Lecsapott a TEK Budaörsön - Videó!

Tizenhárom kilogramm marihuánát és 400 ezer forint készpénzt találtak a fővárosi nyomozók egy magyar és két szerb állampolgárnál Budaörsön - olvasható a police.hu-n szombaton megjelent közleményben.

A rendőrség honlapján megosztott információk szerint a nyomozás K. József 34 éves kiskőrösi lakossal, valamint egy 35 éves és egy 58 éves szerb állampolgárral szemben kábítószer-birtoklás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik.

A férfiakat egy budaörsi családi háznál fogták el, a kábítószert pedig az épület udvarán parkoló egyik autóban - a hátsó üléssor mögötti rejtekhelyen - találták meg. A nyomozók a három férfit gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.

Halálra gázolt egy személygépkocsi egy kerékpárost a Tolna megyei Nagydorogon - közölte honlapján a rendőrség.