Az elutasítás - elsőre talán meglepő módon - nem akkor robbant igazán nagyot, amikor a legnagyobb számban lehetett tényleg menekülteket látni Magyarországon. A Keleti pályaudvar környékén, káosz és a humanitárius katasztrófával fenyegető helyzet kicsúcsosodása idején, 2015 nyarán és kora őszén nem idegenellenesből lett több, hanem mérlegelőből. Sík Endre, a Tárki kutatásvezetője szerint ekkor mindkét szélsőséges véleményt vallók aránya csökkent a „reálpolitikusi” módon való gondolkodás terjedése miatt. Az idegenellenesség akkor ugrott meg nagyon, amikor már sokkal kevesebb volt Magyarországon a jól látható idegen, ellenben a Fidesz politikai-kampánya továbbra is ezerrel pörgött. Bár ez ellentmondásnak tűnhet, valójában ilyen a gyűlölet lélektana: az arc nélküli idegent könnyebb utálni és rettegni, mint azt, akit hús-vér személyként, esetleg szenvedő helyzetben látunk.
Az Index megbízásából ezzel csaknem egy időben, a népszavazási kampány utolsó napjaiban készített reprezentatív felmérést a Závecz Research arról, hogy ki mennyire fogadna el egy idegent a szomszédjának. Az eredmény: erdélyi magyar bevándorlót a magyarok 76 százaléka látna szívesen szomszédjaként, rockzenészt 60, zsidót 57, afrikai egyetemi hallgatót 51, amerikait 50, kínait 47, homoszexuálist 45, szíriai keresztény menekültet 35, cigányt 32, arabot 21 százalék.
