Tegnap írtam Bradánovics Bendegúz végzős középiskolás történetéről. A kaposvári Munkácsy gimnázium diákönkormányzatának elnöke volt az, akit beszéde közben a megyei diákparlamentben a szervező országos főnéni leküldött a pulpitusról, mert szerinte személyeskedés dilettánsnak nevezni az oktatáspolitikai őrültekházát. A fiatalemberrel kihúzatta hozzászólásából a „sértő” részeket, aki így egy megcsonkított – de mindenki által hibátlanul dekódolt - szöveget olvasott fel, hatalmas tetszést aratva társai és tanárai között. (Az eredeti beszéd vírusként terjed a neten.)
Bendegúz utóbb szóvá tette, hogy épp a diákparlamentben, a jövő értelmiségének demokratikus fórumán korlátozzák a szólás szabadságát. (Mondjuk már az figyelmeztető jel lehetett volna, hogy a szervezők – elkötelezett felnőttek, hűséges alattvalók – a felszólalásokról eleve kizárták a sajtót.) A hír kommentfolyamában pedig sok munkáslevelező azt bizonygatta váltig – igazolva a fiatalság elbutítási törekvéseit felrovó srác szavait –, hogy ilyen beszédet nem írhat egy maturáns, az nem is lehet ilyen okos. Valami sátáni kéz műve ez, támadás pártunk és kormányunk áldozatos munkája ellen.
Az emberminisztérium erre úgy reagált, hogy a diákok "a helyhez és a rendezvényhez méltó retorikával" mondhatják el véleményüket. (Követeli ezt az a kormány, melynek retorikája... na hagyjuk!)
Egy nap sem telt el, és a politika lecsapott Bendegúzra. A Jobbik tette, de bárki ránt is be egy eszes gimnazistát egy kikecmereghetetlen politikai skatulyába, nagy hibát követ el.
És ez a hiba elkövetődött. Nagy baj!
