A kvóta-ellenes referendum számos, felejthetetlen kampány-szlogenje közül is kiemelkedik a nemzeti öntudat megerősítésének egyik legszebb darabja, amely így hangzott: „Nekünk, magyaroknak jogunk van eldönteni, kivel élünk együtt”. Ezzel a mondattal gyakorlatilag naponta újra és újra bombázták a tudatunkat: az idegenek itt rázzák az ország kapuit, ha nem vigyázunk, elözönlenek minket.
Soha nem látott méreteket öltött az idegenellenesség, a legújabb felmérések szerint a magyaroknak már csaknem hatvan százaléka tart attól az emberáradattól, amelyet ki menekülteknek, ki migránsoknak nevez. Mielőtt az emlékezetes plakátkampányt elindította volna a kormány, a magyarok többsége inkább megértéssel, mintsem gyűlölettel gondolt azokra az emberekre, akik valamilyen okból kénytelenek voltak elhagyni hazájukat. Aztán jött a fordulat: azokat az embereket - nőket, gyerekeket, aggastyánokat - nem sajnálni kell, hanem félni tőlük. Beépített terroristák bújnak meg közöttük, a férfiak talán mind szélsőséges muszlimok, akiket azért küldenek hozzánk, hogy bombát robbantsanak, megerőszakolják a magyar lányokat és asszonyokat. Addig-addig sulykolták ezt, amíg a félelem és a gyűlölet költözött a szívekbe. Ha ma azt kérdezik a közvélemény-kutatók, kit fogadnánk szívesebben szomszédunkká, egy homoszexuálist, egy cigányt, vagy egy arabot, az utóbbiak ellen tiltakoznának a leghevesebben.
Még alig haltak el a kampányzajok, amikor kirobban a botrány: a miniszterelnök házának közvetlen szomszédságában vert tanyát egy világszerte körözött szaúdi üzletember, az a bizonyos Ghait Pharaon. A nemzetnevelés elszánt kormányzati erőfeszítéseinek ellenére is úgy látszik, miniszterelnökünk nem élt azzal a jogával, amelynek gyakorlására a nemzetet szigorú buzdításban részesítette, nem finnyáskodott a szomszédságát illetően. Tételezzük fel, magatartásában más indokok (üzleti megfontolás, családtagok pénzügyi érdekei) nem játszottak szerepet, legfeljebb kormányzatunk közismert visszafogottsága érhető tetten az eset hátterében. Valami ilyesmi volt kiolvasható azoknak a fideszes politikusoknak a megszólalásaiból, akik igyekeztek védelmükbe venni az eljáró hatóságok meglehetősen könnyelmű és felelőtlen intézkedéseit.
Az elmúlt hetekben megannyi magyarázatot hallottunk a történtekre, s a botrány kirobbanása óta is naponta derülnek ki különös részletek. Nem kell biztonságpolitikai szakértőnek lenni ahhoz, hogy szemet szúrjon valakinek egy ilyen szokatlan szomszédság, ne essenek gondolkodóba a miniszterelnökre vigyázó szakemberek egy külföldi, arab állampolgár közelségének nemzetbiztonsági kockázatai okán.
Ez most akár jó alkalom lehetett volna arra, hogy a CÖF ismét megmutassa magát, ahogyan korábban is tüntetést szervezett a menekültek ellen, ahogyan szót emelt minden jött-ment ellen, akik itt akarnak tanyát verni nálunk, a Duna-Tisza közén, akik minaretekké akarják alakítani templomainkat. Most is felvonulhattak volna a miniszterelnök védelmében, követelve, hogy az FBI által körözött, egyes feltételezések szerint a terrorizmussal is kapcsolatban álló üzletembert távolítsák el a kormányfő magánszférájának közvetlen közeléből. Őket talán nem zavarták volna el abból az utcából, ahol a miniszterelnökkel kevésbé szimpatizáló honfitársai nem tüntethetnek. Meglehet, utóbbiakat szívesebben tartják távol, mint a gazdag arabot.
Az ellenzék ebben az esetben példásan teljesített. Fellármázta a látszólag gyanútlan illetékeseket, kikényszerítette, hogy tegyenek valamit, hogy színt valljanak. És ettől újabb fordulatot vett a botrány, hiszen kiderült, hogy valami sejtésük már korábban is lehetett az arab milliárdos személyével kapcsolatban, mert a fél világot megkérdezték, nincs-e kifogásuk a szóban forgó személy európai jelenléte ellen. Már ez is szokatlan lépés volt, mert kormányzatunk menekültekkel kapcsolatos döntéseit maga szokta meghozni, azokat kifejezetten a nemzet belügyének, szuverenitásunk megnyilvánulásának tartja. A szaúdi milliárdos is menekült, ráadásul az FBI és az Interpol elől. Ha a magyar hatóságok ezt nem tudták, akkor mi okból érdeklődtek utána, ha meg tudták, miért nem akadályozták meg egy nemzetközi bűnöző beléptetését és ingatlanvásárlását?
"Nekünk, magyaroknak jogunk van eldönteni, kivel élünk együtt", hirdette a kormányzat, de ha arab milliárdosokról van szó, nem kérik ki a véleményünket. Erről nem volt és nem is lesz népszavazás, mint ahogy azt sem kötik az orrunkra, kiféle, miféle emberek azok, akik a letelepedési kötvények "menlevelével" vernek nálunk tanyát.
Ezekkel, a pénzzel megváltható tartózkodási engedélyekkel, nemcsak a miniszterelnök kaphat új szomszédot, hanem bármelyikünk. Nem kérdezik meg, kérünk-e a szomszédságukból. És attól sem lehetünk nyugodtabbak, hogy jómódú család telepedik a kertünk végébe, mert lám, a magyar biztonsági szervek a sokszorosan, világszerte keresett bűnözőket sem tudják lefülelni, távol tartani az ország legfőbb közjogi méltóságától. Hogyan kerülnének képbe akkor, amikor ezer számra érkeznek a hétköznapi polgárok szomszédságába a gazdag migránsok?
Legfeljebb megtanuljuk ismét, a rossz szomszédság török átok.
