Rogán Antal;nemzetbiztonsági bizottság;Bőnyi rendőrgyilkosság;

A kabinetminiszter ügyei a zárt ajtókon kívül maradtak FOTÓ: MOLNÁR ÁDÁM

- Rogán nem volt téma a zárt ajtók mögött

Nem foglalkozhatott a Rogán Antalról megjelent információkkal tegnapi zárt ülésén a nemzetbiztonsági bizottság, mert a testület kormánypárti tagjai ezt megakadályozták. Pedig Molnár Zsolt, a bizottság szocialista elnöke arra figyelmeztetett, az Index tényfeltáró cikkében megjelenteknek az ország külgazdasági és nemzetbiztonsági szempontjából is lehetnek releváns elemei. Szél Bernadett, a testület LMP-s tagja a kormánypártiak viselkedését árulkodónak nevezte.

Nem vizsgálhatta a Rogán Antalról megjelent információkat a nemzetbiztonsági bizottság, mert a testület kormánypárti tagja ezt tegnap megakadályozták. A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszterről múlt pénteken közölt tényfeltáró cikket az Index, amelynek a bizottság szocialista elnöke szerint Magyarország külgazdasági és nemzetbiztonsági szempontjából is lehetnek releváns elemei, ezért szerették volna, ha az üggyel foglalkozik a testület. Molnár Zsolt a zárt ülés után bejelentette, a kormánypárti képviselők ehhez nem járultak hozzá.

Szél Bernadett, a testület LMP-s tagja árulkodónak nevezte a történteket, amikből arra következtet, hogy el akarják tusolni az újabb Rogán-ügyet. Az LMP társelnöke az Index cikkének megjelenése után közölte, vizsgálják annak lehetőségét, hogy büntetőfeljelentést tegyenek a kabinetminiszter ellen. Vélhetően Szél Bernadettnek igaza volt, amikor azt mondta, bizottságot eszközként használják kormánypártok: a rendőrség vagy ügyészség helyett az ülés szünetében

Németh Szilárd, a testület és egyben a Fidesz alelnöke figyelemelterelésként bejelentette: biztos, hogy a rendőrök a "Teréz körúti robbantót fogták el, az ügy teljes felgöngyölítése és megoldása célegyenesben van". Ügyészségi tájékoztatásra hivatkozva azt is közölte, hogy az elkövető a rendőrség mint intézmény ellen hajtott végre tervezett és előkészített támadást. A gyanúsított viszont nem működik együtt a hatóságokkal. A két sebesült rendőr fel fog épülni, mindketten a rendőrség kötelékében maradnak. Molnár is megerősítette, az elkövetőt fogták el, ám miután az ügy motívumáról keveset tudnak, a bizottság figyelemmel kíséri a nyomozást, és választ vár arra, miért történt a bűncselekmény.

A testület tagjait tájékoztatták a TEK keddi több helyszínen végrehajtott akciójáról is. Emlékezetes, kedd hajnalban és reggel - a bőnyi rendőrgyilkosság nyomán - az ország különböző régióiban egyszerre ütött rajta a Terrorelhárítási Központ a Készenléti Rendőrség a Magyar Nemzeti Arcvonalhoz (MNA) tartozókra, 12 ember került előzetes letartóztatásba, a házkutatások során sorozat- és maroklőfegyvereket, robbanóanyagot foglaltak le.

A nemzetbiztonsági bizottság fideszes alelnöke azt nem árulhatta el, hogy a fegyvereket belföldön vagy külföldről szerezhették be, azt viszont cáfolta, hogy a köztársasági elnök rokona a bőnyi gyilkosságot elkövető Magyar Nemzeti Arcvonal alapítójának, sőt semmilyen egyéb kapcsolata sincs vele. Áder János az Alkotmányvédelmi Hivatalhoz fordult, amely ismét elvégezte az államfő nemzetbiztonsági átvilágítását, az eredményt a bizottság megismerhette. Németh tegnap kezdeményezte, hogy a honvédelmi és rendészeti bizottsággal együttes ülésen hallgassák meg Pintér Sándor belügyminiszter beszámolóját arról, milyen szélsőjobboldali és paramilitáris szervezetek vannak Magyarországon és azoknak vannak-e magyar vagy nemzetközi politikai kapcsolatai.

Azt Molnár Zsolt is megerősítette, hogy a bőnyi rendőrgyilkosság gyanúsítottja nem áll kapcsolatban közjogi méltósággal, de parlamenti párttal sem. Az MNA létező szervezet, pár tucat taggal, de az utóbbi években visszaszorult a tevékenysége, megcsappant a tagsága és működési nehézségekkel küzd. Ilyen szervezetnek jogállamban nincs helye - tette hozzá. Az LMP társelnöke szerint akkor nyugodhat meg mindenki, ha a szervezetet sikerül maradéktalanul felszámolni. "Lesz dolga a Fidesz propagandagépezetének, hogyan kösse majd össze a Magyar Nemzeti Arcvonalat, akár annak valamelyik tagját a Jobbikkal" - fogalmazott Mirkóczki Ádám. A testület jobbikos tagja megismételte, az ügyben nincs parlamenti párthoz köthető politikai szál.

Nem vettek ujjlenyomatot Pharaontól
A hazai hatóságok sosem vettek ujjlenyomatot az FBI által körözött Ghaith Pharaontól, ennek ellenére nemcsak vízumot, hanem magyarországi tartózkodási engedélyt is kapott - erősítette meg a Heti Válasz információit a Belügyminisztérium. A ma megjelenő lap cikke szerint a magyar hatóságok 2014-től lényegében minden biztonsági kaput megkerültettek a szaúdi üzletemberrel. Arra a kérdésre, vettek-e valaha ujjlenyomatot tőle, beszerezték-e a biometrikus azonosítóit, a belügyi tárca lakonikus választ küldött: "nem". Az újság szakértői szerint a vízumnál ez még kimagyarázható azzal, ha más EU-tag a szükséges adatokat már begyűjtötte, de belügyi tárca szerint Pharaonnak 2016. november 1-jéig magyarországi tartózkodási engedélye is volt, amihez elvileg kötelező (lett volna) az arcképmás-készítés és az ujjnyomat-rögzítés. Pharaon először 2014 elején kapott tartózkodási engedélyt - üzleti-befektetői tevékenységére -, amelyet megújítottak. Kontrát Károly belügyi államtitkár a tartózkodási papír lejártának másnapján jelentette be, hogy természetesen rögtön elkapják Pharaont, ha Magyarország területére lépne. A szaúdi milliárdos ügye tegnap nem szerepelt a nemzetbiztonsági bizottság napirendjén.



Munkaszüneti nappá nyilvánítaná november 12-ét, a szociális munka napját a szociális ágazatban dolgozók számára az a törvényjavaslat, amelyet Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nyújtott be a parlamentnek.