Kísértet járja be a világot: a populizmus kísértete – kommentálhatnánk az utóbbi idők történéseit. E folyamat csúcspontja kétségtelenül Donald Trump minapi elnökké választása volt. A sikerhez vezető tényezők közül kettőt szeretnék kiemelni. Az egyik a kommunikáció előtérbe kerülése. Ennek következtében a politika - és különösen a választási küzdelem - a szórakoztatóipar egyik ágazatává vált, egy politikus megítélésnél a tévébeli szereplés sokkal többet nyom a latban, mint a tényleges teljesítmény. Trump meglepő szertelenségei jóval mélyebb benyomást tettek a nézőkre, mint Hillary Clinton szakszerű, de unalmas fejtegetései. Régi tanulság, a demokraták mégis figyelmen kívül hagyták, hogy az emberek többségére a közérthetően megfogalmazott, pár szavas, leegyszerűsített üzenetek hatnak. Ráadásul, míg Clinton sokszor egy fáradt asszony benyomását keltette, addig Trump korát meghazudtolóan fiatalosnak tűnt, azt az illúziót keltve, hogy dinamizmust tud vinni a lagymatag politikába.
Talán még a kommunikációnál is fontosabb szerepet játszott Trump sikerében a politikai elitből való kiábrándultság, amely nem csak az Egyesült Államokra jellemző. A gazdasági válság és a jóléti állam lebontásának következtében millióknak csökkent az életszínvonaluk, korábban jól élő emberek kerültek nehéz helyzetbe. A politikai elit szép szavakon, nemes elveken kívül nemigen tudott mit ajánlani számukra. A kiábrándultságot tovább fokozta, amikor a társadalomnak azzal kellett szembesülnie, hogy ezek a nemes elvek elsősorban csak a retorika szintjén léteznek, a politikai és gazdasági érdekek rendre felülírják őket. Megtanulhattuk, hogy érték alapú politika csak a mesében létezik, a valóságban mindent az érdekek irányítanak. Ez akadályozta meg például az Európai Uniót is abban, hogy fennen hangoztatott értékei védelmében szembeforduljon Orbán Viktorral. Most viszont már nem lehetséges a kiszabadult szellemet visszaparancsolni a palackba, hiszen a magyar miniszterelnök kezdetben csupán nálunk beváló nacionalista populizmusa ma már jelentős európai támogatottságot élvez.
Ugyan miért választaná bárki is az ellenzéki pártokat, amikor azt látjuk, hogy csak önmagukkal vannak elfoglalva, a társadalom számára nincs semmilyen mondanivalójuk? És ugyanez jellemző világszerte a politikai elitre. Trump győzelme hatalmas önbizalmat és biztatást adhat az európai nacionalista-populista vezetők számára. Ha a demokráciájára oly büszke Egyesült Államokban sikerült, miért ne sikerülhetne ugyanez Ausztriában vagy Franciaországban? Talán még nem késő a demokratikus politikai elit számára mindenütt önvizsgálatot tartani és végre megpróbálni valamit tenni az emberek érdekében. A demagógia a nacionalizmussal párosulva olyan gyújtóanyag, amely bármikor felrobbanhat. Nem szabad hagyni, hogy a világ annyi békés év után ismét lángba boruljon.
