együttműködés;Szíria;Aszád;Trump;

- Együttműködne Trumppal Szíria diktátora

Bassár el-Aszad szíriai elnök együttműködést ajánlott Donald Trump megválasztott elnöknek a szélsőségesekkel szembeni küzdelemben. Kifejtette, késznek mutatkozik a kooperációra Washingtonnal, amennyiben az ország nem nyújt tovább támogatást azon lázadók számára, akik a damaszkuszi kormányzat megdöntésére törekednek. Mindezt egy portugál televíziónak adott interjújában jelentette ki.

Aszad ugyanakkor hozzátette, nincsenek vérmes reményeik, mivel „az Egyesült Államok kormányzata nemcsak az elnökből áll”. Ezért, mint mondta, meg kell várni, hogy Donald Trump beváltja-e az ígéreteit. Amennyiben a megválasztott amerikai elnök a terroristák ellen lép fel, akkor „Oroszország és Irán mellett az Egyesült Államok is a szövetségesünk lesz” – közölte Aszad.

A szíriai Aleppóban ismét egyre drámaibb helyzet alakult ki. Ezért az SOS-Kinderdörfer segélyszervezet is munkája felfüggesztése mellett foglalt állást. 15 munkatársát biztonságba helyezték, s Damaszkuszba szállították őket. A szervezet eddig 25 ezer ember, jórészt gyermekek ellátásáról gondoskodott. Élelmiszerrel és ruházattal látta el őket.

„Nehezünkre esett felfüggeszteni a munkát” – közölte az SOS-Kinderdörfer közel-keleti kirendeltségének igazgatója, Alia Al-Dalli. Hozzátette azonban, hogy vízzel továbbra is el tudják látni a lakosságot. Mint mondta, azonnal folytatják a munkát, ha a biztonsági helyzet ezt lehetővé teszi.

A terrortámadásokban meghalt személyek száma 2015-ben meghétszereződött az előző évhez viszonyítva. Ez derült ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési szervezet (OECD) országaiban a londoni kutatóintézet, az Gazdaságért és Békéért Intézet (IEP) által végzett felmérésből. 2014-ben még 77-en váltak terror áldozatává, számuk azonban 2015-ben már 577-re emelkedett ezekben az államokban. Csak a 2015. november 13-án, Párizsban végrehajtott terrorakcióban 130 ártatlan ember vesztette életét.