Jó, jó, a derék, jámbor elefánt fejen áll egy kicsit, meg két lábon is tud állni, de a produkció nagy részét az tölti ki, hogy ételbúrát a kezükben tartó fiatal hölgyek járulnak elé, és az idomító, Zodieru Krisztián átveszi a búra alatt rejtőző almát, vagy éppen salátát, a főszereplő pedig egymás után befalja ezeket. Nem akarom megbántani a „Kiskunbürgözdieket”, de ez ott sem lenne vállalható produkció, nemhogy a Fővárosi Nagycirkuszban.
Fekete Péter igazgató, különben joggal, állandóan arról beszél, hogy milyen komoly művészet a cirkusz. Csak akkor olyan számokat kellene bemutatni a Dima karácsonya című új műsorában, amik ezt ékesen bizonyítják! Itt van például Emiliano Sanchez Alessi Olaszországból érkezett szereplő, merthogy zsonglőrnek nem nevezném. Felfüggesztett nagy golyóbisokat toszogat a levegőben, de ezt bármelyikünk megcsinálja kugligolyókkal.
Ő lassan teszi, meg sejtelmes félhomállyal megvilágítva, egy percig esetleg még érdekes is, de aztán dögunalom, ebben semmiféle artista teljesítmény nincs, és ez garantáltan nem művészet, némi jóindulattal tán művészkedésnek nevezhető, ami azért nagyon nem ugyanaz. Ez is egy végtelenül lassú szám, túl sok van belőlük, ráadásul szép libasorban egymás után is kerülnek, még az alig valamit csináló oroszlánok is meglehetősen komótosak.
Ilyen volt már a premieren a jegykiadás is - nem először -, sokan álltak a pultban, de csak ketten babráltak a borítékokkal, amikben a jegyek megbújtak. Nem ismerték fel a szakma neves személyiségeit, mutatványnak számított, és jelentős időbe telt, mire egy-egy megfelelő borítékot megtaláltak, nagy, feszült tömeget halmoztak fel maguk előtt. Az álzsonglőr mutatványa se több, se kevesebb az övéknél.
Jól indul pedig a műsor, a High5 gumiasztalon hancúrozó fiataljai fergeteges tempót diktálnak maguknak, fantáziadús alakzatokban ugrálnak, humoruk van, pajkos kölykökként froclizzák egymást, harsogó életöröm árad belőlük. Az artista viselkedésmódjától, megteremtett figurájától művészet a cirkusz. Ha semmi kisugárzása nincs a számnak, ha inkább izzadtságos erőfeszítésnek látszik, mint örömnek, akkor legfeljebb tornamutatvány.
Ilyen a Kazah Állami Cirkusz talaj-akrobatika csoportja, melynek tagjai rezzenéstelen arccal, öröm nélkül teljesítenek. Egy hölgy trapézon lengedezik fölöttük, hogy miért, az nem derül ki, tán azért, mert ez olyan artisztikus. Egyszer olyan szerencsétlenül lengetik, hogy sikerül fejbe rúgnia a csoport gyerekszereplőjét. Egy elnézést kérő mosoly nincs az arcán, karmozdulattal sem kér bocsánatot, se a gyerkőctől, se a közönségtől, azért ez így elég kínos. A Havana Flying drótkötélszámában szerencsére nincs semmi kínos, kimondottan profi, de szintén örömtelen artista ipari szakmunkások repkednek a magasban.
A profi, de kissé jellegtelen Havana Flying
A Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon első díjat nyert egy remek drótkötél szám, melynek minden tagja igazi egyéniség, megjegyezhető fazon, és ezt biztosító kötél nélkül, tényleg az életüket kockáztatva is meg tudják mutatni a magasban. Ők nagy művészek, ahogy ugyanezen a porondon láttunk már nagy elefánt-, illetve oroszlánidomárt, nem is egyet. A mostaniak garantáltan nincsenek közöttük. Duo Arkan oroszlánjai ahelyett, hogy jóízűt játszanának a gazdáikkal, kimondottan zordon ábrázattal, ímmel-ámmal, unszolásra, komótosan teljesítenek nem túl extra dolgokat, leginkább végigkutyagolnak egy emelvényrendszeren. Na, jó, akad, amelyik egy olyan tűzkarikát is átugrik, ami nincs is egészében meggyújtva.
Az oroszlánszám előtt táncolni abszolút nem tudó fiatalok oroszlán jelmezben négykézlábra ereszkedve kelletik magukat. Hasonló intermezzókkal teli a műsor. Elfogadom a revü és a cirkusz társítását, de akkor profi koreográfusokkal, profi táncosokkal kell csinálni, úgy, hogy ez akár a világszámokkal egyenrangú legyen. Van egyébként kerettörténet is, egy kisfiú álma, ő a címben szereplő Dima, és van hozzá karácsonyi készülődés. Ez is elég esetleges, dramaturgiai szempontból is. A számok között elmondott szövegek moralizálóan közhelyesek. Roppant kevés a humor, ordítóan hiányzik egy bohóc.
Nem akarom túldramatizálni a helyzetet, mert azért akadnak jó számok, méghozzá magyarok. Különlegesség Komenda Zsófia attrakciója, ő egy levegőben lengő rúdon szépséges, sikkes lírai műsort mutat be, irigylésre méltó hajlékonysággal. Az ugyancsak magyar Trio Power Line már több mint tíz éves, gondosan kidolgozott erőemelő szám.
Az orosz Markin családból a papa hosszú rudat, az úgynevezett perzset egyensúlyozza a homlokán és a felesége, meg a 9 éves címszereplő Dima ennek tetején tornázik, vagy éppen pörög, forog akár szédületes tempóban. Erő, akarat, összetartás van ebben a számban. Tán akaratosság is, dominánsnak tűnő apával. De nem arctalanok, hanem nagyon is markánsak, és sokat tudnak, miközben az ilyen mérvű gyerekmunka azért vitatható.
Fekete Péter nyáron bemutatott egy méltán nagy sikerű vízi revüt, artista számokkal tarkítva. Az utána következő Lúdas Matyi a színházhoz közelített. Sok kísérletezés után illett volna megnyugtatni az artista szakmát, hogy a ház alapfunkcióját, a hagyományos cirkuszt sem hanyagolják el. Ez a nagyon hullámzó színvonalú, gyenge, sőt dilettáns elemeket is sorjáztató, nem megfelelően szerkesztett műsor, kevés meggyőző momentummal, egyáltalán nem megnyugtató.
