Legalább Arthur Miller drámája óta történelmi ismeretek nélkül is fogalmat alkothatunk a boszorkányüldözések lelki hatásairól üldözőkre és áldozatokra, no meg a dermedten néző „kívülállókra”. Ha pedig ezt tudjuk, talán mégsem kellene most, amikor egy negyedszázados politikai boszorkányüldözés elérte célját, az áldozatát hibáztatni. Miközben a Hillary Clintonról hetet-havat összehordó Donald Trump a Sevillai borbély Basiliójaként diadalmaskodhat, hogy „e rágalomnak tárgya, ronggyá tépve, elcsigázva, szörnyen össze-vissza törve, pellengéren pusztul el”. Ennyi bolhából még senki sem csinált ennyi elefántot, mint az sikerült az amerikai szélsőjobbnak. Tényleg igazolódott a Rágalomária tétele: hiába nem talált soha semmi terhelőt megannyi – kongresszusi, különleges ügyészi, sőt FBI – vizsgálat Clintonnál, „Óhatatlan fülbe mászik, agyvelőbe fészkelődik”.
Ma már az amúgy Hillaryhoz húzók is tényként emlegetik, hogy hibát követett el, amikor külügyminiszterként is megtartotta a magán e-mail címét, sőt e levelezését a (már persze magánember) férjével közös szerveren bonyolította le. Mit sem számít, hogy nemcsak közvetlen (republikánus) elődei, Rice és Powell is ezt tették, ahogyan sokan mások is az államvezetésben (és a Bush-kormány potom húszmillió e-mail-jét nem is találják…) „Tudnia kellett volna, hogy ebbe beleköthetnek”. Hát persze, amerikai mondás szerint, visszatekintve mindenkinek tökéletes a látása. S természetesen semmilyen államtitkot nem osztott meg barátaival, hiszen főként az utazásain, a velük való kommunikációra használta megszokott mobilját. Ám rosszhiszeműség nélkül ki képzelheti, hogy éppen a titkok hierarchiájának csúcsán lévő külügyminiszter ne tudta volna, miről szabad és miről nem e csatornán levelezni? Az igazi titkos üzeneteket Clinton is agyonvédett eszközökkel küldte-kapta (és elődeihez hasonlóan macerásnak tartotta azokat, s ha olyasmiről levelezett, ami a lapokban is benne volt, persze a kedvenc Blackberry-jét vette kézbe). És e levelezést pusztán témája, de nem tartalma alapján minősítették utólag(!) olykor államtitokká. Ezért mondhatta a nyáron az FBI-igazgató, hogy nincs ügyész, aki ezért vádat emelne. Kivéve a Trumphoz hasonló önjelölt vádlót, aki naponta harsogta, hogy ez nagyobb bűnügy a hatalmi visszaélés Watergate-botrányánál.
De hát ő csakis „korrupt Hillaryként” emlegette ellenfelét, hogy e szókapcsolat is az agyakba férkőzzön. A két évtizeden át adót nem fizető, kaszinókat (!) is csődbe vinni képes, alvállalkozóit kisemmiző milliárdos aggatta e jelzőt Clintonra, akinek barátai is felróják, hogy százezres honoráriumért tartott fejtágítókat a Wall Street-i nagymenőknek. Balról téve sikeressé a jobboldali lejáratást (és eltántorítva a Hillaryra voksolástól a fiatal nemzedéket). Mintha egy amerikai kampányt lehetne potom pénzből kihozni, s az e helyeken – már presztízs okokból is – megszokott (hiszen sokat leperkáló közönséggel számoló) gázsit vissza kellett volna utasítania. Ahogyan a világméretű, sok millió nyomorgón segítő Clinton Alapítványnak is a kétes, ám Amerika partnereinek számító külföldi főemberek adományait is. S például egy arab trónörökössel külügyminiszterként nem leülni, mert adakozott, noha enélkül is fogadnia kellett volna (és a kormánnyal együtt szemet hunynia a gyanú fölött, hogy e kulcspartner kettős játékot űz, mert a terroristákat is pénzeli). Nincs könnyebb, mint a tájékozatlan, vagy félinformációiknak utána nem néző emberek agyába befészkelődni a rágalommal.
S kár legyinteni, mint a vesztes bűnbakkeresésére, ha Hillary a veresége fő okozójának az FBI-igazgató választás előtt tíz nappal kikerült levelét tartja. A még ingadozó pár százaléknyi szavazó éppen az utolsó héten szokott dönteni, s ki figyelt Clinton témáira, ha naponta hallhatta a vészjósló kiszivárogtatásokat: FBI-osok szerint „holtbiztos” immár a vádemelési javaslat az újranyitott e-mail vizsgálatban. Amire republikánus politikusok rákontráztak azzal, hogy Hillary győzelme esetén tüstént elindítják az alkotmányos eljárást ellene. Míg Trump ekként előlegezte meg, hogy – miként persze történt is – az FBI megint nem talál semmit: mert megy az eltussolás. Szavazó legyen a talpán, pláne nem pártkötődésű, aki ilyen hangulatban nem „billen vissza” Hillarytól. Hiszen még Comey kései, voks előtti szabadkozása is Trump gyanúját látszott igazolni.
S nagyon téved, sőt naiv, aki az képzeli, a Hillarytól balra álló Sanders (vagy bárki) megúszhatta volna a boszorkányüldözést. Becsapják magukat, akik a szenátor kedvezőbb felmérési számait emlegetik: az elmúlt évben őt jobbról egyáltalán nem támadták. De elnökjelölése esetén már augusztus végére szétcincálják a szocialista pártból indult, egykor rendőrökkel bátran dacoló polgárjogi harcost (és brooklyni zsidót, mivel a Trump-kampány a végén már antiszemita reklámtól sem ódzkodott). A Trump-tábort évek óta a szélsőséges portálok, rádióműsorok toborozták, csak most próbálja a republikánus elit „visszaszelídíteni. A fehér- és nőellenes előítéletekre rájátszva verbuvált és elitellenességre hangolt táborról leperegtek a racionális érvek, a Trumpot leleplező tények. A hazugok által dresszírozott (ám a voksszámlálás szerint mégsem többségi!) tömeg lehazugozott mindent és mindenkit. De legalább mi ne írjunk le olyasmiket, hogy Hillarynak „már a hangja is hamis”. Hagyjuk meg ezt a michigani kocsmalátogatóknak.
