rendőrség;Zala;csalás;

- Hoppá! A rendőrségtől csalt ki háromszázezer forintot egy férfi

Hamis levéllel a saját számlájára utaltatott a rendőrséggel 300 ezer forintot egy keszthelyi férfi, aki egy korábbi takarékszövetkezeti rablás nyomravezetői díját szerezte meg ezzel a csalással, bár két nap múlva önként visszautalta a pénzt - közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője.

Pirger Csaba a férfi elleni vádemelés kapcsán felidézte, hogy még 2012-ben egy keszthelyi takarékszövetkezeti fiókban elkövetett rablás miatt indított nyomozást a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. A pénzintézet akkor 300 ezer forint nyomravezetői jutalmat ajánlott fel, és a pénzt át is utalta a főkapitányság letéti számlájára. A nyomozás azonban nem vezetett eredményre, egy évvel később fel is függesztették az eljárást.

A takarékszövetkezetnél informatikusként dolgozott a 35 éves férfi, aki anyagi gondjai megoldására azt találta ki, hogy megszerzi a nyomravezetői díjat. Idén februárban a rendőrségnek elküldött egy a pénzintézet fejlécével ellátott levelet, amelyben a kitűzött díj visszavonása miatt az összeg átutalását kérte, bankszámlaszámként pedig a sajátját adta meg.
A zalai főkapitányság néhány nap múlva át is utalta a pénzt a vádlottnak, aki két nappal később meggondolta magát, és inkább visszautalta a rendőrségnek a kicsalt összeget. A főkapitányság ezt furcsállva felvette a kapcsolatot a takarékszövetkezettel, ekkor derült ki a csalás.

Kár nem keletkezett, a takarékszövetkezetnek egy hét múlva a rendőrség átutalta a hozzá visszajuttatott összeget. A pénzintézet volt informatikusa ellen csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt emelt vádat a Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség.

Az első információk szerint figyelmetlenül vezetett az a 78 éves férfi, aki autójával Kecskeméten, a Nyíri úton, a kórház előtti gyalogátkelőhelyen gázolt el egy 81 éves férfit - írja a hiros.hu.