A menekültügyi problémák hátterében az a végsőkig kiélezett ellentét húzódik, amely a nemzeti érdeket szembeállítja az egyetemes humanizmus alapértékeivel. A nyugati demokráciákban a második világháborút követően, majd a hidegháborús évtizedek alatt alakult ki az a meggyőződés, hogy helyzetüknél fogva - és értékrendjükből következően - nemcsak önmagukért, saját nemzetükért, hanem az egyetemes emberiségért is felelősséget kell vállalniuk. A nemzet jóléte és biztonsága nem választható el a világ jólététől és biztonságától. Az atomháború fenyegetettsége miatt nem is igen lehetett más következtetésre jutni. A nemzetközi szervezetek és egyezmények is ennek a közös felelősségvállalásnak a jegyében születtek.
Napjainkban azonban a migrációval kapcsolatos megnyilatkozások némelyike éppen ezzel a nyugati értékrenddel került szembe. A magyar kormányzat betelepítésellenes gyűlöletpropagandája éppen ezt az egyetemes felelősségvállalást kérdőjelezte meg, mint a nemzeti érdekkel összeegyeztethetetlent. Lehet és kell is vitatni ennek a kormányzati magatartásnak az értelmét, már csak azért is, mert a következményei beláthatatlanok. A németországi tartományi választások eredményei is arra figyelmeztetnek, hogy a menekültkérdésnek a magyar állásponthoz hasonló megoldását szorgalmazó szélsőséges pártok jelentősen megerősödtek. Vagyis azok a politikai erők nyertek teret, amelyek nemcsak az egyetemes humanizmus alapértékeit, hanem a demokrácia alapelveit is tagadják. S ezt aligha tekinthetjük puszta véletlennek, "elszigetelt német sajátosságnak".
Vannak olyan hírek, amelyeket a kormánymédia csak egyszer mond be, nehogy elhallgatással lehessen vádolni, de mégis bemondja, mert az elhallgatási botrány a hazai közvéleményben túl nagy vihart kavarhatna. Nem hallgatták el, hogy Angliában atrocitások érik a lengyel munkavállalókat, de nem tették hozzá: az angolok haragszanak minden Kelet-Európából érkezett migránsra, akik kizárólag a jobb megélhetés és a szociális juttatások miatt keresnek otthont náluk. Aki tud olvasni a sorok között, érthet a hírből: a magyarokkal sem sokkal elnézőbbek Angliában. Vajon mit fog mondani a magyar kormány, ha a mieink hazakényszerülnek a szigetországból? Akkor majd azt mondjuk, hogy a meghirdetett nemzetstratégiai program keretében sikerült visszacsábítani őket? De a tanulságot aligha fogja a kormány levonni: a gyűlölet sohasem racionális okokból táplálkozik, hogy kit, és miért neveznek ellenséges idegennek, az olykor fölkorbácsolt indulati tényezőktől is függhet.
Hiába mondják ki Európa vezető politikusai, hogy ezt a a problémát egyedül, egyetlen ország sem képes megoldani, hogy összefogásra volna szükség - mindez pusztába kiáltott szó marad. Erre a legkevésbé sem hajlandóak azok a kormányok és pártok, amelyek a káoszból belpolitikai előnyöket akarnak kovácsolni, s a megoldás helyett inkább hárítanak.
Magyarország nincs felkészülve a menekültek befogadására, hiszen az évszázadok óta velünk élő romákat sem sikerült integrálnunk, holott sokféle politikai beállítottságú kormányzat igyekezett már mindent megtenni ennek érdekében. Ami még ennél is nagyobb baj: mi magunk sem voltunk - vagyunk - képesek integrálódni a fejlett demokráciák közösségébe.
