;

egy hét;

- Mi van a kirakatban?

Találomra kiválasztottam egy hetet. Volt egy népszavazás, amikor megüzentük Brüsszelnek. Nem egészen úgy üzentük meg, ahogyan az a miniszterelnök szerette volna, látszott, hogy maradt benne egy kis duzzogás, de üzentünk valamit, amivel Európában egy napig foglalkoztak, azután elfelejtették.

De történtek más dolgok is. Volt egy csúnya robbantás a belvárosban, amiről a hagyományosan rosszul kommunikáló rendőrség azt állította, hogy magányos elkövető volt, végül elfogták, kiderítették, hogy egy depressziós amatőr, aki a gyújtószerkezetet e-mailen rendeli.

Megint szórakoznak a pestiek idegeivel, a hagyományos Tarlós-Lázár társasjáték formájában, a bezárom-e az M3-ast, és majd akkor tudjátok meg, feleim, mi az az igazi rábaszás, üzeni a főpolgármester, de sem ő, sem Lázár nem mer igazán bekeményíteni. A másiktól várják, hogy végre hibázzon.

Egy ma még érthetetlen tragikus közjáték valamelyik bőnyi háznál, ahol egy, a rendőrség és a szolgálatok által évtizedek óta ismert katonai csoport vezetője lakik, ráadásul különös orosz kapcsolatai is vannak, minden szomszéd tudja, hogy lőgyakorlatokat tartanak odaát, erre valamiért - éppen most - valaki úgy gondolta, hogy házkutatást kellene ott már tartani. Egyesek szerint szóltak a polgármesternek, mások szerint nem kell szólni a polgármesternek, szokás szerint zavar és tisztázatlan körülmények, a hagyományosan rosszul kommunikáló rendőrség nem tudta pontosan tisztázni, hogy miért ott, úgy és akkor volt erre szükség. Egy olyan társaságnál, amelyik fegyvereket tart (pontosan meg nem határozott céllal). Két rendőr jelenik meg golyóálló mellény nélkül, amikor odabenn jól fegyverzett, ilyen célokra kiképzett és felkészített alak pontosan ilyen feladatok végrehajtására szakosodott. Civilben voltak, csengettek, átmásztak a kerítésen? Nem tudjuk.

És a hétnek még nincs vége. Drámai fordulat: lehet, hogy nem épül meg a bicskei kisvasút, amelyiknek stratégiai szerepe lenne a térség dinamikus fejlődésében, különösen, ha Mészáros Lőrinc építi a kis büfét (mint a felcsúti esetben), ám lehet, hogy a miniszterelnök valamilyen különleges együttműködési szabályzatot alkot, hogy azért mégiscsak.

Bedobják Vajna Timi fánkozójának kirakatát, mire a hölgy sértetten elvonul. Budapest külvárosaiban és más egyéb kisebb településeken ez bevett gyakorlat, ilyenkor kihívják az üvegest és kész., Pedig aki üzletasszony akar lenni, ne legyen sértődékeny.

Megint, és megint rosszul időzítve megjelenik a képernyőn meg a címlapon a legegykedvűbb államtitkár, Csepreghy Nándor, megint előhúzza valamelyik fiókjából a bürokrácia-csökkentés elméletét, amiben némi igazság biztosan van, de hát hat éve csak lett volna már rá valamilyen módszer, hogy végrehajtsák, mondjuk, a külügybe kevesebb Szijjártó-csapattárs felvétele sem volt törvényszerű, a nagykövetségi nyitáshullám pedig csak fokozza a bürokráciát. Szóval lett volna valamilyen okosabb megoldás is, ha ez most hirtelen ennyire fontos lett, úgy beszél ez a fiatalember tíz-húszezer állami alkalmazott elküldéséről, ahogyan óvódások játszanak ki-nevet-a-végén-t. Nem, ez nem így működik, meg kellene nézni, hogy hány államtitkárt és miniszteri megbízottat tart el a magyar adózó állampolgár, hogy ezeket milyen személyzet veszi körül, és milyen luxusautója van, és vajon mindegyiknek van-e nélkülözhetetlen munkája. Tudnia kellene azt is, hogy ezek az elküldött emberek nem tudnak majd olyan könnyedén elhelyezkedni a magánszférában, ahogyan azt ő elképzeli. Ezek a felelőtlenül elsütött mondatok jelentős hullámokat vernek az amúgy is szétzilált közszolgálatban. Emlékezzünk rá, hogy 2010-ben Orbán átszervezte a kormányt, összevont minisztériumokat, szerencsétlenül megfeledkezve a környezetvédelem és közlekedés stratégiai fontosságáról. A cél akkor is a bürokrácia csökkentése volt, és lám, mi lett belőle! De hát Csepreghy államtitkár akkor még a Fidelitas nagyratörő tagja volt, merész álmokkal, amelyeket meg is valósított. Amit pedig a magánszférában történő könnyű elhelyezkedésről tud, az meglehetősen csekély, hiszen azt ő nem próbálta.

Az ő pályafutása amúgy is példaértékű. Így kell.

Legutóbb írtam arról, hogy a magyar államigazgatásban majdnem minden átszervezés csődközeli állapothoz vezet. És nem tanulunk. Ott a hulladék-kezelés példája, most pedig a kéményseprő-szakmát zúzták be értelmetlenül.

És még létezik ez a forgószél a média körül. Ebben is a cél az, hogy senki se ismerje ki magát a viharban, még azok sem, akik keltették, és azok sem, akik biztonságos helyre tudtak menekülni előle, akiket pedig mégis felismertek, azok letagadják. Előkerül Mészáros Lőrinc, Habony Árpád, Andy Vajna, már csupa gyanús, elhasználódott név, nem beszélnek a céljaikról, nem mondják el, milyen terveik vannak, ügyesen a háttérben maradnak, üzengetnek, cáfolnak.

Aztán itt volt október 23, ami még mindig érzékeny sebeket szaggat fel mindkét oldalon. És a hét csúcspontja számomra: a kis földalatti meghosszabbítása a Vörösmarty-tértől a Vigadóig. Két perces út, néhány milliárd megint kidobva az ablakon.

Hát ez van nálunk mostanság - egyetlen hét alatt - a kirakatban.