- Múlt pénteken a harmadik nagy hitelminősítő is beadta a derekát és kiemelte az úgynevezett bóvli kategóriából Magyarországot. Felhőtlenül örülhetünk?
- Közgazdászként és állampolgárként is örülnöm kell, hiszen ez kétségtelenül pozitív jelzés a magyar gazdaságra, az államra, a kormányra nézve, mivel így olcsóbban finanszírozható az államadósság. A felminősítés hatással lehet a magánszektor tőkevonzó képességére és sok egyébre is. Felhőtlen örömről mégsem beszélhetek, mert valójában az a döbbenetes, hogy miért volt öt évig bóvli kategóriában egy olyan ország, amely 20 éve tagja a legfejlettebb államok klubjának, az OECD-nek és a NATO-nak, 2004 óta az Európai Uniónak, vagyis minden szálon a fejlett piacgazdaságokhoz, és a demokratikus világhoz kötődik. A régiónkban és az unióban is hungarikumnak számít, hogy ilyen sokáig voltunk a befektetésre nem ajánlott országok csoportjában. Ráadásul nem is a 2008-as világválság miatt kerültünk oda, mint néhány más ország.
- Ha nem a világválság, akkor mi okozta a leminősítést?
- Egyértelműen a rossz, hibás, kártékony kormányzati politika és gazdaságpolitika hatására került a „bóvli” kategóriába az ország 2011 őszén-telén.
- Milyen konkrét lépések vezettek ide?
- Egyebek mellett a különböző ágazatokat, azon belül is elsősorban a külföldi befektetőket érintő különadók, különösen az unióban kirívóan magas bankadó, de az utolsó csepp a pohárban a devizahitelek végtörlesztéséről 2011 őszén elfogadott törvény volt. Ez egy tehetős, szűk kör számára nagyon előnyös megoldást jelentett az adósság visszafizetésére, miközben a terhek nagy részét a bankok viselték. A diszkriminatív gazdasági intézkedéseken kívül a demokratikus intézményrendszer, a piacgazdaság leépítése miatt is alaposan megingott a befektetők bizalma. A hitelminősítők is úgy vélték, hogy az Orbán-kormány olyan kiszámíthatatlan gazdaság- és közpolitikát folytat, ami miatt nem ajánlhatják befektetésre a magyar állampapírokat.
- Ezek szerint most már kiszámítható az Orbán-kormány és igaza van Varga Mihály gazdasági miniszternek, hogy a hitelminősítők és más nemzetközi intézmények is elismerik a kormány gazdaságpolitikájának eredményeit?
- Tény, hogy sokat javultak a makrogazdasági mutatók. Hosszú évek után végre kikerültünk a túlzottdeficit-eljárás alól. Az uniós előírásoknak megfelelően a költségvetési deficit tartósan 3 százalék alá süllyedt, az államadósság csökkentő pályára állt, az infláció is alacsony, a gazdasági növekedés is beindult 2013 óta. Fontos szempont volt szerintem az is, hogy miközben szavakban a kormányfő folytatta például a bankok elleni szabadságharcot, valójában sok tekintetben visszavonult. A kormány tavaly februárban megállapodást kötött az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD), valamint az Erste Bankkal, amelynek értelmében mára a felére zsugorodott a bankadó, és az ígéretek szerint tovább közelít az uniós átlaghoz. Egyéb területeken is legalább részben visszavonult a kormányzat a külföldi tőke elleni küzdelemben. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a kormány számára kezdettől fogva a költségvetési fegyelem élvez mindenek fölött előnyt. Már az első Orbán-kormány is kemény megszorító intézkedéseket hozott ennek érdekében, és a nép ezt elviselte. A kormányzati propaganda 2010-ben is adócsökkentésről beszélt, de valójában akkor is megszorító, a költségvetési egyensúlyt favorizáló politikát folytattak, folytatnak a mai napig.
- Orbán Viktorra nem jellemző a retirálás. Mi vihette rá a rugalmas elszakadásra?
- Valószínűleg az, hogy gyakorlatilag elérte a saját maga elé kitűzött célokat. Például a bankrendszer legalább 50 százaléka nemzeti tulajdonba került, de más szektorokban is alaposan belenyúlt a kormány a piaci folyamatokba, a hozzá közel álló üzleti körök mára jelentős pozíciókat foglaltak el a szolgáltató és pénzügyi szektorban. Nagyrészt államosították az energiaágazatot és a közműveket is. Megengedhette hát magának, hogy kevésbé legyen diszkriminatív, és a korábbinál kiszámíthatóbb politikát folytasson.
- Roham indulhat a magyar állampapírokért?
- A piac már korábban beárazta a felminősítést, ezért nem számítok rohamra, de a korábbinál némileg nagyobb érdeklődésre igen. A nulla közeli eurókamat-környezetben a 2-2,5 százalékos magyar állampapírhozam vonzó lehet. A konzervatív nyugdíjalapok is újra megjelenhetnek és a szabályzatuknak megfelelő limitig vásárolhatnak magyar állampapírokat. Persze továbbra is létezik országkockázat: képes lesz-e a mindenkori kormány visszafizetni a felvett hiteleket, de az Orbán-kormány a Kádár-rendszerhez hasonlóan arra nagyon ügyel, hogy a fizetőképességét megőrizze.
- Mennyire "gránitszilárd" a felminősítés?
- Semennyire. A hitelminősítők félévente felülvizsgálják az általuk megfigyelt országokat. Azt is látni kell, hogy azért ma sem olyan nagyon elégedettek a magyar kormány politikájával, hiszen nem nagy dicsőség, hogy a befektetésre ajánlott kategória legalján vagyunk. A régióból csak Romániának, Bulgáriának, Szerbiának és Horvátországnak van hasonlóan gyenge vagy a mienknél is gyengébb besorolása. Az utóbbi időben a hitelminősítők már az MNB tevékenységét is kritizálták. Az átláthatatlan alapítványi működés mellett – az Európai Központi Bankhoz (EKB) hasonlóan – a monetáris politikai eszköztár bizonyos elemeit is kifogásolták, ezért a jegybank esetében is sor került bizonyos korrekcióra. Látható, hogy a rezsim, ha a falnak ütközik, általában megáll, hátra lép. Visszatérve Varga Mihály nyilatkozatára. Nem tudom milyen nemzetközi szervezetekre gondolt, amikor arról beszélt, hogy elismerik a magyar gazdaságpolitika eredményeit. A svájci World Economic Forum egy 40 éve készülő versenyképességi rangsorában az ezredfordulón 138 ország közül még a 28. helyet foglaltuk el, amivel a régiónk aranyérmese voltunk. Az idén viszont már csak a 69. helyen állunk, aminél még Románia is jobb helyen áll, a régióból csak Horvátországot és Albániát előzzük. Ennél is rosszabb osztályzatot kapott az ország, vagyis a kormány az intézményi rendszer működésére, amely a kormányzati szférát minősíti. Ebben a kategóriában a 114. helyezést értük csak el, de például a kormánypolitika átláthatósága és a döntések részrehajlása alapján az utolsó helyek egyikére kerültünk.
- A kedvező makrogazdasági adatok mögött mit látunk?
- Bizonyos kedvező világgazdasági tendenciákat, például a lényegében nulla inflációs, sőt, deflációs környezetet, ami miatt a hazai fogyasztói árakon nincs felfelé ható nyomás. Az energiaárak zuhanása a kormánynak kedvezett, mert eljátszhatta a rezsicsökkentő népbarát szerepet. Az államháztartási egyensúly megtartása érdekében a kormány százmilliárdokat faragott le a szociális, az egészségügyi és az oktatási rendszer forrásaiból. Leginkább a legalsó jövedelmi rétegekkel fizettették meg a kedvező makrogazdasági folyamatok árát, a felső középosztály pedig a haszonélvezője lett például az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetésének, de az adó és családi kedvezményeknek is. Ehhez járultak a már említett ezermilliárdos nagyságrendű különadók. Említésre méltó a világ talán legmagasabb, 27 százalékos általános forgalmi adója (áfa) is. Emellett az utóbbi években a GDP 4-5 százaléka érkezett támogatások formájában a kormányfő és a fideszes politikusok által folyamatosan támadott unióból. Csak ebből 2-3 százalékos GDP növekedésnek kellett volna következnie. Mivel nagyjából ekkora volt a növekedés az elmúlt években, ez egyúttal azt is jelenti, hogy a magyar gazdaság önmagában ehhez nem sokat, vagy épp semennyit sem tett hozzá.
- A nagy német autógyárak jelentős beruházásai sem számítanak?
- Természetesen számítanak, de tudni kell, hogy ezekhez jelentős mértékű költségvetési támogatások társulnak. A járműipari beruházások ellenére az elmúlt két évben több működő tőke hagyta el az országot, mint amennyi bejött. A korábbi gyakorlattól eltérően a profitot, vagy annak egy részét sok vállalkozás már nem itt fekteti be fejlesztésre, termelésbővítésre, hanem kiviszi az országból. Ez egyre több magyar tulajdonú cégre is igaz. Jó példa erre az OTP, vagy a Mol, amelyek regionális multikká nőtték ki magukat. Ők sem itthon fektetnek be elsősorban.
- Ez mit jelent a hazai gazdaságra nézve?
- Azt, hogy döbbenetesen alacsony a beruházási ráta: a felzárkózáshoz elengedhetetlen mértékhez - ami a GDP 23-25 százaléka - képest, az idén még az előző évekre jellemző 15-16 százalékot sem éri el. Emiatt a gazdasági teljesítményt jelző rangsorban is egyre hátrébb csúszunk. Jelenleg Horvátország, Bulgária és Románia van még mögöttünk, de román versenytársaink növekedési ütemét nézve, néhány év múlva már nekik is csak a hátukat fogjuk látni. A jó egyensúlyi mutatók ellenére is nagyon rossz gazdasági teljesítményt nyújtunk még a régión belül is.
- A kormányfő kevés beváltott ígérete közül az egyik, hogy ma már a hazai bankrendszer legalább fele nemzeti tulajdonban van. Jó ez nekünk?
- Egy bankrendszer elvileg akkor is lehet jó, ha többségében nemzeti tulajdonban van. Az viszont nem mindegy, milyenek a tulajdonosok, vagy hogy milyen módon alakul ki például a nemzeti tulajdon aránya. Magyarországon 80 százalékos volt a külföldi banki tulajdon aránya, mert a ’90-es években a tőkeerős szakmai befektetők nélkül bedőlt volna a rendszer. A baj az, hogy ezt az arányt nem piaci alapon változtatta meg a kormány, hanem politikai, vagy éppen gazdasági, de hozzá közel álló üzleti körök érdekei alapján. Az MKB esetében teljes homály fedi az új tulajdonosok kilétét. Elképesztően szemérmetlen azzal az ürüggyel, hogy külföldi tőkét átalakítsanak nemzeti tulajdonná, átláthatatlan offshore cégeknek adja el az állam a bajor államtól az adófizetők pénzén megvett bankot. A valós ár egy piaci versenyben meghirdetett liciten derülhetett volna ki. A magyar állam azonban bejelentkezett vevőként, és a magyar és a bajor állam közötti alku keretében nagy valószínűséggel a bajorok számára előnyös, a magyar adófizetők számára hátrányos üzletet kötöttek. Hogy e mögött szándékosság, vagy - finoman szólva - szakmai hozzá nem értés állt, nehéz eldönteni. Ennél is csúnyább történet a takarékszövetkezeti szektor bedarálása az FHB érdekkörébe, aminek a nyertese az azóta kegyvesztetté vált Spéder Zoltán volt. Ebben az esetben a jogállami normákat semmibe vevő jogi trükkökkel vették el a takarékszövetkezeti tagok rendelkezési jogát a saját tulajdonukban lévő Takarékbank fölött. Végső soron a takarékszövetkezetek megerősítésére megszavazott állami támogatásból tőkésítették fel a tőkehiánnyal küszködő FHB-t. Bár Spédert időközben kiakolbólították, az FHB ügye ettől nem lett tisztább. Az állam beszállt a magyar tulajdonú kisbankba, a Széchenyi Bankba, amely azóta tönkre ment, vagy olyanba, amelyik talpon maradt - ilyen a Gránit Bank -, de teljesen indokolatlanul költöttek rá adófizetői milliárdokat.
- Összességében aggódnunk kell a magyar bankrendszerért?
- Semmiképpen. A húzó bankok, mint az OTP, a K&H, a Budapest Bank, vagy az Unicredit és most már mások is nyereségesen, jól működnek. A magyar bankrendszer tehát stabil.
- Az OTP mennyiben tekinthető nemzeti tulajdonú pénzintézetnek?
- A tulajdonosi szerkezetében valóban többségben vannak a külföldi befektetők, de mivel magyarországi központból irányítják, nemzeti pénzintézetnek számít.
- Viharfelhők gyülekeznek Európa egyik meghatározó bankja, a Deutsche Bank fölött, de az olasz bankrendszer is ingatagnak látszik és akkor a görög, vagy a kínai folyamatokról még nem is beszéltünk. Mi történik, ha egy újabb „bankrengés” következik be? Ki fogja a veszteségeket pótolni?
- A 2008-as válság idején a tőkeerős külföldi anyabankok gondoskodtak a szükséges tőkeinjekciókról. Az állami, illetve a magyar tulajdonban lévő bankok esetében, egy estleges pénzügyi válságban az államnak kell a zsebébe, pontosabban az adófizetők zsebébe nyúlnia.
- Mindent egybevetve: milyen évet zárhatunk és mire számíthatunk jövőre?
- Idén az uniós források átmeneti elapadása miatt 2-2,2 százalékos GDP növekedéssel számolunk. Ez alig több mint a fele a 2014-es 3,9 százaléknak, de jócskán elmarad a tavalyi több mint 3 százaléktól is. Jövőre az uniós pénzcsapok megnyílásával ismét elérhetjük a 3 százalékot. A növekedést most a fogyasztás húzza, a beruházások visszaestek. A fogyasztást ösztönzi, hogy a kormány a kivéreztetett humán ágazatokba némi pénzt pumpált, emelt az egészségügyi dolgozók és a pedagógusok gyalázatosan alacsony bérén. A versenyszférában pedig a strukturális munkaerőhiány kényszerített ki jelentős béremeléseket. Így 2016-ban mintegy 7 százalékos lehet a reálbérnövekedés. A baj csak az, hogy a fogyasztás nem lehet tartósan húzóágazat. Fontos tényező, növeli a keresletet és ez a termelésre is hat, de ha nincsenek beruházások, nincs megfelelő munkaerő, vagyis a kapacitások növeléséhez szükséges tőke és munkaerő hiányzik, a kereslet legföljebb az árakat nyomhatja föl. Ugyancsak híján vagyunk az innovációhoz, a technológiai fejlődéshez elengedhetetlen forrásoknak, befektetőknek. A járműiparban, a hazai gazdaság talán legfontosabb ágazatában pedig belátható időn belül technológiai váltásra kell számítani. Ez is kockázatot jelent a magyar gazdaság jövőbeli fejlődése számára.