Aki ismeri kissé a történelmet, jól tudhatja, hogy 1933-ban a náci uralomra jutás egyik első jelensége a Reichstag felgyújtása mellett a könyvégetés máglyáinak megjelenése volt. Persze maga az égetés elsősorban látványossága miatt volt fontos, az összes példányt amúgy sem lehetett talán eltüntetni, a lényeget az írott betűk által hordozott szellemiség megsemmisítése jelentette. Ugyanez a jelenség érhető tetten Magyarországon a legolvasottabb ellenzéki napilap, a Népszabadság 2016. október 8-i felszámolásánál. Nem égetik fel az újság tárgyi valóságát, csak azoknak a munkáját teszik lehetetlenné, akik a közösségi gondolkodás egy hatalommal szemben álló formáját és ennek hatásos terjesztését képviselik az uralkodó „nemzeti” gondolat számára fájdalmas módon. A tartalomhoz történő hozzáférés adott módon történt elektronikus börtönbe zárása semmivel sem jobb cselekedet, mint az előbb említett elődök tevékenysége, s bár a 21. századi nemzetközi törvények értelmében a fizikai megsemmisítés kizárt (hogy József Attilával éljek: „karóba nem húznak ma már”), a lelki megrázkódtatás semmivel sem kevésbé kegyetlen. Lehet, hogy az eredetileg jobb sorsra érdemes miniszterelnökünk alapérve, hogy Európát vissza kell vezetni keresztény gyökereihez, nem elveszett, vagy az EU által nem eléggé központinak tekintett szemlélet, de most sikerült ebben a küzdelemben előbbre lépnie. A haladó gondolkodás elleni erőszakos fellépésnek ugyanis voltak keresztény gyökerei, amikor az újító gondolkodást a testtel együtt gyilkolták (gondoljunk Husz Jánosra, Giordano Brunóra és a katolikus inkvizíció teljes működésére, vagy Dózsára, kinek - Adyval fogalmazva - „szellemét a tűz nem égeté meg”). Később az első világháborút követő forradalmi események vérbe fojtása is az egyház sorozatos támogatásával valósult meg, melyben éppen a például választott Horthy-rendszer második világháborúba torkolló „munkássága” járt az élen. Ne legyenek kétségeink: ahogy a népi bölcsesség tartja, aki fát irt, állatot is képes, aki állatot irt, embert is ölhet, és aki könyvet éget, embert is pusztíthat, akár háborúk által - ahogy ez az első mondatból kiindulva meg is történt 1939 után. Erre pedig az átélt tapasztalatok eredményeképpen újjászervezett óvilág talán mégsem lesz vevő. Vegyük tehát tudomásul, hogy aki az orbáni gyűlöletpolitika bármelyik kicsiny, de talán szimpatikusnak tetsző elemét támogatja, az az emberi gondolkodás haladó szellemének koporsójába ver újabb szögeket, beláthatatlan szenvedést okozva a szebbre vágyó millióknak. Most megint József Attilára hivatkozva: „gondoljátok meg, proletárok!”
