Akárki akármit mind, a mi kormányunk igenis multikulti. Az arab kultúrát például egyszerűen imádja. Jó, ez nem tűnt annyira szembe a népszavazási horrorkampány közepette. Akkor hazafias kötelességből a gyilkos-erőszaktevő-munkahelyrabló muszlim csürhe rémtetteit kellett a fejünkbe verni, de két gyűlöletfélóra között Kósa vagy Németh Szilárd szinte biztosan a középkori arab filozófusok: Avicenna és Averroes munkáiban találták meg lelki békéjüket. Lám, milyen elnéző szeretettel fogadtuk az iszlám kultúrkör kissé kétes múltú kései leszármazottját: az Interpol által körözött Ghaith Pharaon szaúdi milliárdost is.
Az a magyarázat természetesen szóba sem jön, hogy derék vezetőink le akarták szedni a sápot róla. Az meg pláne nem, hogy felébresztette érdeklődésüket az üzletember több évtizedes banki tapasztalata a diktátorok, drogbárók vagyonának külföldre mentésében. Az arab kultúra, csakis az vonzhatta őket.
Épp csak jól kellett kiválasztaniuk, a miniszterelnök melyik iránymutatását kövessék. Ez esetben nem az apokaliptikus jövendölést: „ne engedjünk be egyre több muzulmánt”, mert „akkor a keresztények a vesztes oldalon fogják magukat találni”. Inkább az arab bankárok közgyűlésén elmondottakat: „Számunkra az iszlám világból jött emberek nem fenyegetést jelentenek, hanem egy magas civilizáció képviselőiként üdvözöljük őket.” Különösen meggyőző volt beszédének az a része, hogy „a magyarok számára fontos az üzlet, mert valamiből élni kell.”
Valamiből élni kell, világos. Ha lehet, minél több valamiből. És nem csak kenyérrel él az ember. Mivé lenne például Mészáros Lőrinc az arab kultúra öröksége nélkül? Jól kinéznénk, ha az arab számok ismeretének hiányában ma is római számmal kellene beírnia a vagyonbevallásába a 35 milliárdját. Én se lennék rá képes, kész szerencse, hogy nem kerülök Mészáros mellé a leggazdagabb 33 magyar listájára. De mit Mészáros! Neki csak annyi köze van nevezett „magas civilizáció” Pharaon nevű képviselőjéhez, hogy a nyáron véletlenül egymás közelében töltött pár napot a jachtjuk az adriai kikötőben. Na és ha esetleg találkoztak, akkor mi van? Ha beszélgettek is, az csakis az iszlám kultúráról lehetett. A víz meg az üzlet akárkit egymás mellé sodorhat. Ez bármelyikünk jachtjával előfordulhatna.
Az egész kormány az arab műveltség emlőin nevelkedett. Kutya legyek, sőt gyaur kutya, ha nem az Ezeregyéjszakából tanulták a politikájukat. Nem hiányzik sok hozzá, hogy a választás óta leteljen az 1001 éj, már 900 és 1000 között tartunk. És mit hallhattunk? Minden napra egy mesét. Csupa Seherezádé. Pontosan tudják, addig élnek, amíg mesélni tudnak. Minden napra más mese, nem is hasonlít a valósághoz, úgyis csak másnapig kell kitartania. Aztán jön a következő. Nem kell, hogy összefüggésben legyen az előzővel, az tegnap volt, ma mást lehet előszedni. Holnap meg egy még újabbat. Ki emlékszik már, miről szóltak az első mesék? Egymillió új munkahelyről, egyéni nyugdíjszámláról, söralátétnyi adóbevallásról, kivándorló fiatalok hazavonzásáról? Már régen volt, azóta eltelt sok éj és sok nap, lassan ezeregy, ma is megkapjuk majd az új mesét. Seherezádé ügyesen húzza az időt.
Mindig új mese szól a titokzatos arabról: Ghaith Pharaonról is. Magyar fülnek nehezen megjegyezhető neve van, még szerencse, hogy az összes cégét - azokat is, amelyekhez strómanként az ügyvédjét íratta be tulajdobosnak - saját magáról nevezte el. Annyi vállalkozást jegyeztetett be érkezése óta, annyi házat, kastélyt vásároltatott velük, hogy csak megtanuljuk! Az egyiket éppen Orbán szomszédságában, a másikat a Pénzügyminisztériummal szemben, véletlenül a miniszterelnöki vőhöz is kötődő társaságtól. Aztán tavasszal feltűnt, hogy üzletel az állammal is: a Külügyminisztérium Nemzeti Kereskedőházával közösködik egy vállalatban. A MOL, amelyben az államnak is van tulajdonrésze, beszállt az egyik külföldi cégébe. Legalább nem vész kárba a magánnyugdíjpénztárakból elrabolt pénzünk, amelynek egy részéből az állam bevásárolta magát a MOL-ba. Hol is lehetne jobb helye, mint egy olyan milliárdosnál, akit éppen terrorizmus, fegyverkereskedelem, prostitúció és egyéb emberbarát tevékenységek finanszírozásával, 10 milliárd dolláros kárt okozó banki „piramisjátékkal”, korrumpálással gyanúsítanak?
A sztori már így is elég fordulatos, de a kormánytagoknak sikerült minden nap más mesével még színesebbé tenni. Hiába, csupa Seherezádé. Először Németh Szilárd állt elő azzal a leleményes magyarázattal, hogy „ez a Pharaon nem az a Pharaon”. Amikor a fotók az ellenkezőjét bizonyították, a legtehetségesebb mesemondó, a kormányfő is beszállt: ha a „Nemazapharaon” nevű mégiscsak „Azapharaon”, a magyarok biztonságát akkor sem veszélyezteti, itt valahogy megjámborult. A levegőtől lehet vagy a jó társaságtól. A belügy csavart még egyet a történeten: most éppen nincs itt, de ha újra jön, letartóztatjuk, irgum-burgum. Mert a legfontosabb, ugyebár, a nemzet biztonsága.
Ha már Ezeregyéjszaka, van abban egy mese a 40 rablóról. Ó, szegényes fantáziájú arabok! Mi az, hogy csak 40? Magyarország jobban teljesít.
