Horváth Aladár és Zsigó Jenő szerda délutánra ide hívta mindazokat, „akiknek fontos volt a magyar demokrácia ügye, amelynek a hazai cigányság is része volt, fontos volt a több mint negyed évszázados Roma Parlament.” A múlt idő indokolt, hiszen „gyászszertartásra” gyűlt össze az egyébként óriásinak sajnos nem mondható gyászoló gyülekezet: Horváthék lapunkban tegnap megjelent véleménycikkének állításai szerint a Roma Parlament „az állam által feltört, kirabolt, és ledózerolni tervezett székházától” búcsúztak az egybegyűltek.
Horváth Aladár először a Roma Parlament indulásáról emlékezett meg, egyebek mellett 1990. december 27-én a Parlamentben országgyűlési képviselőként elmondott beszédét idézte fel, amelyben a magyarországi cigányság életkörülményei, kirekesztettsége mellett a nemzetiségi politika, illetve különösen a romapolitika szükségességéről beszélt. „Ezt az épületet elvehetik tőlünk, de az elveinket, a meggyőződésünket, a céljainkat nem tudják elvenni. Negyed évszázad alatt nem változott a hatalmi bánásmód. A hatalmi rendszerek, politikai rendszerek változnak, de ezek cigánypolitikája nem változik. Ezt csak megerősíti, ami a Roma Parlamenttel történt”– így Zsigó Jenő, aki szerint a politika mesterfokon űzi a romák és nem-romák, valamint a romák és romák szembeállítását.
"Iszonyatos túlerővel nézünk szembe – ez az elmúlt 25 év a legfélelmetesebb tanúsága. A szegénységben, a nyomorban tartás azonos a szabadságjogok teljes felszámolásával. Nincsenek döntésképes roma tömegek, ezért bármilyen megalázást, megfélemlítést magatehetetlenül szenved el a cigányság. Ez a fasizmus és az újnácizmus hazai térfoglalásával egyre erősebb, átütőbb társadalmi folyamattá erősödött. Szinte kéjjel alázzák és kínozzák a cigányok tömegeit, akiket éhségbe és nyomorba kényszerítve egyetemes emberi jogaitól megfosztott életre kényszerítenek” – mondta Zsigó, aki után Horváth M. Judit fotóművész beszélt a gyászolókhoz. Az időközben megszüntetett Amaro Drom folyóirat egykori főszerkesztője élete egyik legszebb és legtermékenyebb időszakának nevezte a lapnál töltött esztendőket. „Én itt lettem cigány. Az a szellemi közösség, a szerkesztőség, amelyik ezt a lapot működtette, ma már nincs sehol. Most pedig, úgy látszik, a tetőt is elveszik a Roma Parlament fölül – mondta.
Iványi Gábor lelkész gyászbeszéde után Szikinger István beszélt. A jogász szerint a Roma Parlamenttel kapcsolatos állami eljárás „nem csak embertelen, de jogsértő is. Magyarországnak még mindig van Alaptörvénye, annak egy első cikkelye, amely szerint az emberi jogok védelme az állam elsőrendű kötelessége” – mondta Szikinger, aki szerint világos tudatos politikai szándék van a rekvirálás mögött, és a látszat ellenére, miszerint itt jogállami lépések történnének, a dolgok lényegét tekintve éppen azzal ellentétes folyamatnak lehetünk szemtanúi. A jogász szerint durva jogsértés, hogy a kiürítési per lezárulta előtt a cigány érdekképviseletnek mégis el kellett hagynia a Tavaszmező utca 6.-ot. „Bízunk abban, hogy a bíróság igazat ad a Roma Parlamentnek” – mondta Szikinger István, ezután az egybegyűltek mécseseket helyeztek el a részben lezárt lépcsőházban.