A nézőtér is a tárgyalóterem része a Terror című darabban a Kamrában. Minden ridegen szürke, a bírói pulpitus is az, meg az ugyancsak Kálmán Eszter által tervezett jelmezeknek is általában ez az alaptónusuk, ezenkívül van még fekete és fehér, de a színek többségét száműzték innen, ezzel is jelezve a tárgyalóterem műviségét, sterilitását, laboratóriumi voltát. A produkció azzal kezdődik, hogy kijön a Kiss Eszter által játszott bírónő, felénk fordulva ismerteti a tényállást, közli, hogy mint esküdtek, felelősségteljesen döntsünk, és végül szavaznunk kell, hogy a vádlott, aki lelőtte a Lufthansa járatát, bűnös vagy ártatlan-e?
Majd sötét lesz, és ezalatt robajló, fülsiketítően dermesztő hangot hallunk, ami emlékeztet a repülőgép erős morajára, de akár a zuhanás is lehet. A továbbiakban a különböző jeleneteket ez az effektus választja el egymástól. Szinte ez az egyetlen kirívó hanghatás. Szó sincs például a Tizenkét dühös emberben megszokott jókora kiborulásokról, végletes szenvedélyekről és kiabálásokról, itt mindenki leplezni próbálja az érzelmeit, túlzottan is igyekszik vigyázni az arcvonásaira, nehogy valamit eláruljon velük, amit nem akar.
Kezdetben a leginkább a Mészáros Béla által játszott védő lóg ki a sorból, még a zakóját sem veszi fel, lezserebb kifejezéseket használ, de aztán a bírónő rendre utasítja, és ő is eléggé beáll a sorba. A Kovács Lehel megformálta vadászpilótát először csak háttal, merev moccanatlansággal ülve látjuk, de aztán már szembe ül velünk, és változatlanul meglehetősen rezzenéstelen. Ő a mintakatona, a már tanulmányaiban is eminens, aki feltehetően idáig becsülettel be is tartotta a szabályokat, de amikor már pár másodpercnyire volt a gép a hetvenezer fős teli stadiontól, és csaknem egyértelműen felé tartott, azt kiáltotta, hogy „muszáj megtennem”, és a parancs ellenére lelőtte. Szabályt szegett, nem engedelmeskedett a feletteseinek, ez a per tárgya.
A józan ész szerint 164 sokkal kevesebb, mint 70 ezer, meg aztán a 164 ember is meghalt volna a becsapódáskor, tehát ezt meg kellett tennie. De az ügyésznő azt mondja, hogy a hatályos törvények szerint egyetlen ártatlan embert se lehet legyilkolni, és hoz egy szélsőséges példát, hogy különben ilyen alapon meg lehetne valakit ölni, és a szerveivel akár jó néhány szervátültetésre várót megmenteni. Meg egyébként is az önbíráskodás nem lehetséges. Fullajtár Andrea dermesztően elszántra és kőkeményre játssza ezt az ügyésznőt, miközben azért egy-egy visszafogni akart, de mégis elszabaduló gesztussal, arcrezdüléssel elárulja, hogy hatnak rá az ellenérvek.
Rajkai Zoltán alezredes, a vádlott felettese, a szabály az szabály elvét képviselő mintakatona, aki ennél azért nem is nagyon lát tovább, de ha lát is, gyorsan becsukja a szemét. Teszi azt, ami a szoros előírás. A stadion kiürítése például eszébe se jut, pedig kiderül, hogy lett volna még rá idő. Hogy emiatt miért nem kerül a vádlottak padjára, az számomra rejtély. Rezes Judit olyan feleséget játszik, akinek a férje a lelőtt gépen volt. Ő se csinál nagy jelenetet. De visszafojtott hangjából érződik, hogy megrendülten gyászol. A védő arra a legfőbb érvre alapoz, hogy amit a pilóta tett, a kisebbik rossz.
Nincsenek igazi jellemek, inkább típusfigurák és tételmondatok csatáznak egymással, de Dömötör András erőteljes rendezésében az apró, kis árulkodó gesztusok meg az éles és pokoli aktuális problémafelvetés feszülten tartják az előadást. Melynek végén a közönség körülbelül kétharmada szavaz a felmentésre, egyharmada a bűnösségre, egy valaki pedig tartózkodik. Mi pedig beleborzonghatunk, érzékelve, hogy a jog mennyire nem képes követni az új kihívásokat, és ez élet-halál helyzetben is milyen végiggondolatlanul érzéketlen döntéseket eredményezhet.
