A barikádokkal teletűzdelt Lenin körúton nehezen jutunk előre. A házak sebesültek, ablaktalanok. Reggel tíz óra már rég elmúlt. Az utca mégis teli. Ki-ki eltűnt hozzátartozója, ismerőse után érdeklődik. A válasz sokszor fájdalmas. (...) A Margit híd előtti sarkon a volt Glasner pék előtt két hosszú sor áll. Az egyik kényérért, a másik dióscsigáért és meleg fánkért. Hiába, a pesti ember utolérhetetlen. Feje felett süvítenek a golyók, - de a kijárási tilalom ellenére is dióscsigáért, fánkért sorba állnak.
A hídon páncélosok állnak. A Budára igyekvőket a rendőrség igazoltatja. Elég a személyi igazolvány. A Mártírok útján a Széna térig békés az utca. A járdák már tisztulnak. A házfelügyelők, lakók söprik, tisztítják. Egy vasúti vagon önállósította magát a Déli pályaudvarról. Hogy hogyan került ide, nem tudni. Oldalain golyónyomok. Harcról tanúskodnak. A járókelők meg-megállnak. A gyerekek, mint valami új játékszert, már felfedezték a vagont. Bújócskát játszanak benne.
Már sötétedésben érünk vissza a pesti oldalra. Motorunk hangjára az emberek még mindig ijedten ugrálnak a kapuk alá. Puskaropogásnak tartják. Ma még hallható. De holnap reméljük, már csak a múlté. Fájdalmas, szomorú emlék, de kezdete egy szebb, békésebb jövőnek.
Vándor-Nógrádi
